Kedves, vicces, otromba, szürreális és pikáns nevek gyűjteménye. Az alábbi vezeték- és utónevek mind léteznek Magyarországon(!), bár kombinációik ritkán, a megvalósítás rátok vár! A vezetékneveket mai formájuk szerint írtam le, a sallangokat elhagytam, például Aczélból Acél lett. Egyúttal ajánlom a névmagyarosítóknak is, hogy aztán utódaiknak jól csengő neveket adhassanak. Kék vezetéknévvel például még nem találkoztam.
Forrás: Új magyar utónévkönyv BM Kiadó - 1997, Budapesti telefonkönyv 2004, Online vezetékes telefonkönyv
Jó, ha tudod: ha nemzetiséginek vallod magad - amihez semmilyen igazolás nem kell, csak egy nyilatkozat -, akkor akárhogy hívhatod a gyerekedet, akár Yodának, Drakulának, Jézusnak vagy Rézkilincsnek is. Az elismert 13 nemzetiség: bolgár, cigány, görög, horvát, lengyel, német, örmény, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén és ukrán. Ez akkor is érdekes lehet, ha eredeti helyesírású nevet szeretnél adni. Egy nemzetiségi gyereke lehet például Jennifer, de magyarnak csak Dzsenifer. (Lásd: A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény 12. és 61. §.)
Az alábbi táblázatban az első három oszlop vezetékneveket, a többi oszlop pedig hozzájuk kiválóan párosítható utóneveket foglal magába. Kombinációikból rengeteg jelzős szerkezetű név adódik, melyeket hosszadalmasságuk miatt (további öt-tízezer név lenne!) összefoglalóan szerepelnek. Természetesen nem minden párosítás tökéletes.
Keresd ki vezetékneved a táblázatokból és a névsorból, és nézd meg a javaslatokat. Jó szórakozást!
|
Vezetéknevek |
Vezetéknevek |
Vezetéknevek |
Utónevek |
Férfi utónevek |
Női utónevek |
|
Aranyos |
Istenes |
Poros |
Apostol (ffi) Ancilla (nő) |
Achilles |
Afrodité |
Két másik kombináló táblázat, az A kezdőbetűs utónevek a fenti vezetéknevekkel is hangulatos párokat képeznek.
|
Bab + az összes vezetéknév a fenti táblázatból |
Agáta
(nő) Acél (ffi) |
|
Apró + drágakő utónév |
2402 név:
Acél Azár (ffi)
Acél Kardos (István
stb.)
Acél Kürt (ffi)
Acél Tarcsa (ffi)
Acél Titán (ffi)
Acél Üllő
Akó Bora (Mara) (nő)
Akó
Ivó (ffi)
Alapi Csaba
Áldott Aura
Alföldi Aura
Alföldi
Délibáb (nő)
Alka Ida
Alle Glória
Álló Csillag (nő)
Álló Farkas
Álmos Kürt (ffi)
Angyal Alett (nő)
Angyal
Gábriel
Angyal Rafael
Apai Ajándék
(nő)
Apai Áldáska
Apró Ajándék
(nő)
Apró Alma
Apró Berill (nő)
Apró Bojtorján
(ffi)
Apró Jelek (ffi)
Apró Jonatán (ffi)
Apró Orália
Apró
Tündér
Apró Vulkán (ffi)
Arany Alett
(nő)
Arany Alma
Arany Áron
Arany Aura
Arany
Barna
Arany Csillag
Arany Glória
Arany Kürt (ffi)
Arany
Lantos
Arany Násfa
Arany Oszkár
Arany Pálma
Arany
Titán
Arany Tünde
Arany Tündér
Arany Virág
Aranyos Ajándék
(nő)
Arató Arzén (ffi)
Arató Arzénia (nő)
Ast Aldó
Asztalos
Rátold
Avar Barna
Avar Tünde
Ba Szonja
Ba Zita
Bab Szemirámisz (nő)
Bab Tea
Bába Délibáb
(nő)
Badacsonyi Bora (Mara)
Badacsonyi Ivó (ffi)
Bagó
Áron
Baj Alett (nő)
Baj Kál
Baj Som (ffi)
Baján
Kán
Bak Tas
Bak Tatjána
Bak Zoltán
Balaton Boglárka
Balatoni Aser (ffi)
Balatoni
Szirén
Bank Aranka
Bánk Bán
Bárdos
Levente
Barna Csikó
Barna Írisz (nő)
Bársony
Aura
Bársony Virág
Bátor Orália
Bátor
Pintyőke
Bátor Vitéz
Bécsi Béke (nő)
Bek Ené
Békés
Angyal(ka)
Békés Csaba
Békés Egyed
Békés
Karácson (ffi)
Békés Levente
Békés
Vitéz
Békés Vulkán (ffi)
Bélész Bogárka
Bélész Manó (ffi)
Bélész
Tündér
Béni Alfréd
Bér
Angyal(ka)
Bér Lantos
Bere Niké
Beteg Torna (ffi)
Beviz
Elek
Bicsák Máté
Bicsi Kiri
Bige Bajnok
Bika Erős (Vitéz)
Bikki Kiri
Bimbi Gida
(ffi)
Birkás Farkas
Boa Boáz (ffi)
Bogár Katica
Bogyó
Manó (ffi)
Bogyó Tea (nő)
Bohó Bora (Mara)
Bohó
Csikó
Bohó Napsugár
Bohó Stefi
Bohó
Szellő(ke)
Bohó Szilveszter
Bokor Rózsa
Bokros
Pintyőke
Boldog Bora
Boldog Hajnal
Boldog Karácson
(ffi)
Boldog Napsugár
Boldog Orália
Bor Alett
(nő)
Bor Bajnok
Bor Itala (nő)
Bor Ivó Kürt (ffi)
Bor Ivó (István
stb.)
Bor Olimpia
Bor Tündér
Bor Virág
Boros Alap
(ffi)
Boros Főbe (nő)
Boros Oros
Boros Tea
Boros Tormás
(ffi)
Borostyán Aura
Bors Erős
Bors Manó (ffi)
Bors Menta
Bot Kardos (Vitéz v. Levente) (ffi)
Bot Ond
Bögöly
Bogárka
Bögöly Sugár (nő)
Bögyös
Ajándék (nő)
Bögyös Áldáska
Bögyös
Ancilla (nő)
Bögyös
Angyal(ka)
Bögyös Barna (ffi!)
Bögyös
Galamb (nő)
Bögyös Mimóza
Bögyös
Múzsa
Bögyös Nimfa
Bögyös
Szirén
Bögyös Tünde
Bögyös
Tündér
Bögyös Zseni (nő)
Bölcs Elek
Bölcs Főbe (nő)
Bősz Farkas
Bősz
Tünde
Bősz Vulkán (ffi)
Bőviz Elek
Bőviz Iduna
Bőviz
Ipoly (ffi)
Bőviz Ivica
Bőviz Ivó (ffi)
Bőviz
Izolda
Bőviz Medárd
Brán Ernő
Brokk Olivér
Bubb Alett (nő)
Bubb Anna
Bubb
Anni
Bubor Réka
Buda Jenő
Buda Örs
Buda Szépe
Buj Acél
Buj Alett (nő)
Buj
Azár (ffi)
Buj Kál
Buj Tas
Buja Ajándék
(nő)
Buja Ambrózia (nő)
Buja Avarka
Buja
Bársonyka
Buja Délibáb (nő)
Buja Torna
(ffi)
Buja Toszka (nő)
Buk Anna
Buk Anni
Buk Simon
Bukta Egyed
Bús Ivó
(ffi)
Bús Melódia
Búz Iduna (nő)
Búz
Ilián (ffi)
Búz Illa (nő)
Búz Imelda
Búz Irén
Búz
Itala (nő)
Búz Ivica
Búz Izidor
Búz
Izidóra
Búz Izsó (Bán, Karád,
Fabó) (ffi)
Búza Szemirámisz (nő)
Búza Virág
Buzogány
Torna (ffi)
Büdi Aura
Büdi Buda
Büdi Szofi
Cédulás Zizi
(nő)
Cifra Délibáb (nő)
Cifra Melódia
Cigány Barna
Cikkely Koppány
Cinege Pintyőke (nő)
Cink Elek
Cövek
Elek
Cövek Farkas
Cövek Tarcsa (ffi)
Csák Ányos
Csala Lajos
Csala Remény(ke)
(nő)
Csala Tünde
Csala Tündér
Császár
Napóleon
Csekme Tibor
Cseppentő Szabin (ffi)
Csere
Bogárka (nő)
Cserepes Pálma
Cserepes
Virág
Cseresznye Manó (ffi)
Cseresznye Piros
(Mercédesz)
Cseresznye Piros (Rózsa)
Cseresznye Virág
Csernó Béla
Csernobil Acél (ffi)
Csernobil Aura (nő)
Csernobil Szépe (nő)
Csics Kál (ffi)
Csik Lóránt
Csikó Táltos (ffi)
Csíkos Alma
Csíkos Aura (nő)
Csíkos Csikó (ffi)
Csíkos Harmat (nő)
Csíkos Inge (nő)
Csíkos (Ivó) Kürt (ffi)
Csíkos Katica (Bogárka)
Csíkos (Piros) Mercédesz
Csíkos Sugár
Csíkos Virág
Csillag
Alma
Csillag Virág
Csillagvári Levente
Csintalan Angyalka
Csintalan
Brútusz
Csintalan Csillag
Csintalan Levente
Csintalan
Manó (ffi)
Csintalan Múzsa
Csintalan
Napsugár
Csintalan Nimfa
Csintalan Orália
Csintalan
Torna (ffi)
Csintalan Tündér
Csintalan Vitéz
Csipke Rózsa
Csirip Elek
Csirip Pintyőke (nő)
Csirke Sólyom (ffi)
Csirke Titán (ffi)
Csizma Diána /Dia
Csók
Azár (ffi)
Csók Avarka (nő)
Csók Bajnok
Csók Ivó (ffi)
Csók Mór
Csók Remény (nő)
Csók Torna (ffi)
Csokina Simon
Csont
Angyal (nő)
Csont Kürt (ffi)
Csont Tündér
Csoport
Aura
Csór Mór
Csorba Délibáb (nő)
Csorba Ivó Kürt
(ffi)
Csorba Napsugár
Csúsz Kál (ffi)
Dala Ajándék (nő)
Dala Áldáska
Dala
Ambrózia (nő)
Dala Sebes (ffi)
Dalos Lantos
Dalos
Levente
Dalos Múzsa
Dalos Nimfa
Dalos Orália
Dan
Illa
Dara Bod (ffi)
Dara Dóra
Dara Virág (hegyvidéki növény)
Darabos Milka
Darázs Manó (ffi)
Dári
Dóra
Dé Kán
Dé Libor (ffi)
Dé Mónika
Dé Vid
Dede Ákos
Dede Kurd
Dede Orália
Délceg
Nárcisszusz (ffi)
Délceg Pintyőke
Deli
Pintyőke
Dia Dalma
Dia Dóra
Dicső Levente
Dinnyés Manó (ffi)
Dió
Manó (ffi)
Dió Tündér
Diós Jenő
Diós
Milka (nő)
Dohány Aura
Dombi Tündér
Drót
Acél
Drót Bogárka
Drót Csillag
Drót
Glória
Drót Pálma
Drót Rózsa
Drót Tarcsa (ffi)
Drót
Virág
Duck Dagobert
Duck Kál (ffi)
Dudás Nimfa
Dudás
Szirén
Duma Bajnok
Dunai Szirén
Durci
Márton
Dús Nimfa
Dús Szirén
Édes
Alma
Édes Ambrózia (nő)
Édes Eperke
Édes
Milka
Édes Szederke
Égető Angyal(ka)
Égető
Arany Sugár (nő)
Égető Bíbor Sugár
Égető
Dózsa (György)
Égető Lilla Sugár
Égető
Napsugár
Égető Piros Sugár
Égető
Tűzvirág
Égető Vulkán (ffi)
Egri Csillag (nő)
Egri Vitéz
Egyházi
Áldáska
Egyházi Karácson (ffi)
Ék
Elek
Éles Kürt (ffi)
Éliás Tóbiás
Élő
Acél
Élő Virág
Éltes Nimfa
Éltes
Szirén
Éltető Napsugár
Ember Elek
Ember Előd
(Samu)
Ember Farkas
Epres Itala (nő)
Epres Milka
Epres
Orália
Epres Tea
Erdei Avarka
Erdei Eperke
Erdei
Nimfa
Erdei Pintyőke
Erdei Szederke
Erdei Tündér
Erdő
Tünde
Erdő Tündér
Erdő Tűzvirág
Erős
Azár (ffi)
Erős Herkules
Erős Ivó (ffi)
Erős Remény (nő)
Erős
Tea
Erős Torna (ffi)
Értékes Ajándék
(nő)
Értékes Egyed
Értékes
Mercédesz
Értékes Pálma
Es Emese
Eső
Áldáska
Eső Főbe (nő)
Eső Itala (nő)
Eső Ivó
(ffi)
Eső Jelek (ffi)
Eső Piros
Eső Sugárka
Eső
Tündér
Eszes Zseni (nő)
Ezer Előd
Ezer
Farkas
Ezer Orália
Ezer Pálma
Ezer Rózsa
Ezüst Áron
Ezüst
Aura
Ezüst Csillag
Ezüst Farkas
Ezüst
Hajnal
Ezüst Holló (ffi)
Ezüst Kürt (ffi)
Ezüst
Mercédesz
Ezüst Násfa
Ezüst Piros
Ezüst
Rózsa
Ezüst Sólyom
Ezüst
Sugár(ka)
Ezüst Titán
Fa Csikó (ffi)
Fa Fabó
(ffi)
Fa Fanni
Fa Főbe (nő)
Fa János /Jankó
Fa Kardos (Vitéz v. Levente)
Fa
Kíra
Fa Kiri
Fa Kirill (ffi)
Fa Kirilla
Fa Koppány
Fa
Latinka
Fa Manó (ffi)
Fa Odó
Fa Ramóna
Fa Rokkó (ffi)
Fa
Simon
Fa Solt (ffi)
Fa Som (ffi)
Fa Szabin (ffi)
Fa Szabolcs
Fa
Szaffi
Fa Szamira (nő)
Fa Szanna
Fa Szonja
Fáj Atosz (ffi)
Fakó Arany (nő)
Fakó
(Táltos) Csikó
Fakó Csillag (nő)
Fal Alett (nő)
Fal Ata (ffi)
Fal Atos (ffi)
Fal
Atosz (ffi)
Falb Atosz (ffi)
Falk Atosz (ffi)
Falka
Farkas
Fall Oszkár
Falu Donát
Falu Szépe
Falusi Ivó (ffi)
Falusi
Zseni (nő)
Fancsali Alma
Fancsali Angyal(ka)
Fancsali Bora (Mara)
Fancsali Eperke
Fancsali Főbe (nő)
Fancsali Jonatán (ffi)
Fancsali
Levente
Fancsali Manó (ffi)
Fancsali Szederke
Fanta
Ivó (ffi)
Fark Atosz (ffi)
Farkas Főbe (nő)
Farkas
Piroska
Fehér Arany (nő)
Fehér Csikó
Fehér
Farkas
Fehér Galamb (nő)
Fehér Harmat (nő)
Fehér Holló
Fehér
Milka
Fehér Orgona
Fejes Szalóme
Fekete Angyal (nő)
Fekete Farkas
Fekete Fehérke
Fekete
Gyémánt
Fekete Holló
Fekete Manó
(ffi)
Fekete Mór
Fekete Sólyom
Fekete
Tea
Fekete Tünde
Fekete Tündér
Feles Benő
Feles
Elek
Feles Itala (nő)
Feles Ivó (ffi)
Felföldi
Vitéz
Felhőfi Sólyom
Felhőfi Szellő (nő)
Felhőfi Táltos (Csikó) (ffi)
Felhőfi Turul
Felhős
Hajnal
Fényes Aura
Fényes Csillag
Fényes
Délibáb (nő)
Fényes Glória
Fényes
Írisz
Fényes Jelek (ffi)
Fényes
Napsugár
Fényes Szellő(ke)
Fényes
Szíriusz
Fercsák Máté
Fi Alett (nő)
Fi Kál
Fi Karácson (ffi)
Fi Karád
Fi
Kázmér
Fi Kiri
Fi Xavér (ffi)
Fiam Ancilla (nő)
Fiam
Brútusz
Fiam Egyed
Fodor Menta
Fogd Alett (nő)
Fogd Apor (ffi)
Fogd Azár
(ffi)
Fojtó Aura
Fojtó Otelló (ffi)
Fojtó
Szellő (nő)
Forgó Aura
Forgó Glória
Forgó Szellő (nő)
Forró Arany Sugár (nő)
Forró
Aura
Forró Bíbor Sugár (nő)
Forró Bora (Mara) (nő)
Forró
Délibáb (nő)
Forró Harmat (nő)
Forró Itala (nő)
Forró Lilla Sugár
Forró
Napsugár
Forró Orália
Forró Piros
Sugár
Forró Tea
Forró Tűzvirág
Forró Vulkán
(ffi)
Föld Elek
Föld Manó (ffi)
Föld
Tündér (nő)
Földes Alma
Földes
Eperke
Földes Jonatán (ffi)
Földes Szederke
Földes Tea
Földi
Angyal(ka)
Földi Csillag
Földi Eperke
Főző
Arzén(ia) (ffi-nő)
Főző Zseni (nő)
Francia Orália
Frank Aranka
Frank
Hadúr
Frankó Ajándék (nő)
Frankó
Arany (nő)
Frankó Barna
Frankó Erős
Frankó Mercédesz
Frankó
Milka
Frankó Orália
Frankó Piros
(Mercédesz)
Frankó Piros (Rózsa)
Frankó
Tea
Frankó Tormás (ffi)
Freud Zizi (nő)
Friderikusz Friderika
Friss
Álmos
Friss Aura
Friss Hajnal
Friss Harmat
Friss
Hóvirág
Friss Január (ffi)
Friss Jelek (ffi)
Friss Március
(ffi)
Friss Menta (Tea)
Friss Orgona
Friss Tea
Friss
Virág
Furó Bajnok
Furó Toszka
Futaki Bátor
Futó Bajnok
Futó
Bogárka
Futó Melódia
Futó
Orália
Futó Remény (nő)
Futó Rózsa
Futó
Zalán
Füle Barna
Füle Imre
Füle Piros
Fűrész Bora (nő)
Fűrész Elek
Füst Jelek
(ffi)
Füstös Aura
Füstös Hajnal
Füstös
Ivó (ffi)
Füstös Manó (ffi)
Füstös
Napsugár
Füstös Szofi
Füstös
Tűzvirág
Fütty Imre
Fütty Jelek (ffi)
Fütty Mátyás
Fütty
Melódia
Fütty Pintyőke
Gábriel Angyal(ka)
Gagyi Arany (nő)
Gavallér
Anasztáz
Gavallér Kunó
Gavallér
Lantos
Gavallér Levente
Gavallér Tasziló
Gede Ond
Gitt
Egyed
Gombás Kandida (nő)
Gombóc Artúr
Göndör
Aura
Görög Nimfa
Görög Titán
Gőz
Aura
Gőz Gida (ffi)
Gránát Alma (nő)
Gróf Anasztáz
Gróf Kunó
Gróf
Tasziló
Gulyás Farkas
Gyalog Edvárd
Gyalog Mercédesz
Gyalog Vitéz
Gyanús
Jelek (ffi)
Gyanús Milka
Gyanús Torna
(ffi)
Gyapjas Frodó
Gyenge Aser (ffi)
Gyenge
Orália
Gyenge Psziché (nő)
Gyökeres
Hóvirág
Gyökeres Pálma
Gyökeres
Rózsa
Gyökeres Virág
Győr Szépe
Győző
Napóleon
Hág Alajos
Hág Toszka
Háj Mihály
Haja Donát
Hajas
Sámson
Hájas Angyal(ka)
Hájas Egyed
Hájas
Mór
Hájas Múzsa
Hájas Nimfa
Hájas
Szirén
Hájas Vitéz
Hajnal Tündér
Hajnali
Délibáb (nő)
Hajnali Harmat
Hajós Kürt (ffi)
Hajós Noé
Halas Jónás
Hamburger Egyed
Hamm
Alma
Hamm Dózsa
Hamm Eperke
Hamm Farkas
Hamm
Galamb (nő)
Hamm Izsó (ffi)
Hamm Jónás
Hamm Jonatán (ffi)
Hamm Milka
Hamm
Szederke
Hamvas Angyalka
Hamvas Alma
Hamvas Aura
Hamvas Jonatán (ffi)
Hamvas Nimfa
Hamvas Tündér
Hang Zoltán
Hara
Kíra
Hara Kiri
Harcos Béke
Harcos
Pintyőke
Harcos Som (ffi)
Harcos Tünde
Harci Márton /Marci
Hárfa Bajnok
Hárfa
Csillag
Hárfa Melódia
Hárfa Múzsa
Harmat
Itala (nő)
Harmat Ivó (ffi)
Harmat Tündér
Harmatos Alma
Harmatos Aser (ffi)
Harmatos Avarka (nő)
Harmatos Eperke (nő)
Harmatos Hajnal (nő)
Harmatos Itala (nő)
Harmatos Jonatán (ffi)
Harmatos Napsugár
Harmatos Stefi (nő)
Harmatos Szederke (nő)
Harmatos Virág Szirom
Hasznos
Ajándék (nő)
Hasznos Egyed
Hasznos Kandida
(nő)
Hasznos Orália
Hátas Csikó (ffi)
Hatos Alett (nő)
Hatos
Margó
Havas Platón
Havas Tündér
Havasi Gyopár
(nő)
Házi Áldáska
Házi
Angyal(ka)
Házi Bora (Mara)
Házi Farkas
Házi Galamb (nő)
Házi
Manó (ffi)
Házi Múzsa
Házi
Nimfa
Házi Pálma
Házi Szirén
Házi Vulkán (ffi)
Házi Zseni (nő)
Hegyi Bernát
Hegyi
Tündér
Hercegi Előd
Hetes Acél
Hetes Eperke
Hetes
Margó
Hetes Piros
Heveder Azár (ffi)
Hideg Aser (ffi)
Hideg Benő
Hideg
Hajnal
Hideg Január (ffi)
Hideg Március
(ffi)
Hideg Stefi
Hiri Kiri
Hiripi Kiri
Homoki Délibáb (nő)
Homoki
Tünde
Homoki Tündér
Hor Zsolt
Horgas Jelek
(ffi)
Hortobágyi Csikó
Horvát Bán
Hosszú
Farkas
Hosszú Platón
Hunor Magor
Húsvét Karácson
(ffi)
Húsvét Szilveszter
Huszár Atilla
Huszár
Csikó
Huszár Levente
Ifjú Ancilla (nő)
Ifjú Apostol
Ifjú
Bajnok
Ifjú Egyed
Ifjú Levente
Ifjú
Mózes
Ifjú Titán
Ifjú Vitéz
Ifjú
Zseni (nő)
Igazi Ajándék (nő)
Igazi Áldáska
Igazi
Angyal(ka)
Igazi Arzén(ia) (ffi-nő)
Igazi Bajnok
Igazi
Levente
Igazi Nimfa
Igazi Orália
Igazi Tea
Igazi Titán
Igazi
Zizi (nő)
Igazi Zseni (nő)
Iker Délibáb (nő)
Irás Huba
Irás
Jelek (ffi)
Irinyi Kiri
Istenes Levente
Jámbor Apostol
Jámbor
Farkas
Jámbor Vitéz
János Apostol
János
Juliska
János Vitéz
Jeges Aura
Jeges Leó
Jeges
Tea
Jegyes Mátka
Jó Ajándék (nő)
Jó
Angyal(ka)
Jó Anni
Jó Áron
Jó Arzén(ia) (ffi-nő)
Jó Aser
(ffi)
Jó Aura
Jó Bátor
Jó Erős
Jó Ivó
(ffi)
Jó Jelek (ffi)
Jó Mercédesz
Jó Násfa
Jó Otmár
Jó Remény (nő)
Jó Solt (ffi)
Jó Tormás (ffi)
Jó
Tündér
Jólesz Kurd
Jólesz Otmár
Jólesz
Stefi
Jólesz Tarcsa (ffi)
Jós Jelek (ffi)
Jós Kasszandra
Jóvér
Ancilla (nő)
Jóvér Ivó
(ffi)
Jóvér Orália
Jóvér
Tündér
Józan Ivó (ffi)
Juliska
János
Kakas Virág (Corydalis cava)
Kakukk Márton
Kakukk Melódia
Kala Pál
Kalász
Tündér
Kán Kán (ffi)
Kandi Kál (ffi)
Kandi Manó (ffi)
Kandi Napsugár
Kapa
Bajnok
Kapás Alett
Kapás Bajnok
Káposztás
Aura
Káposztás Tündér
Kapp Bea
Kapros
Aura
Kapros Tormás (ffi)
Kapus Levéd (ffi)
Kar Donát
Kara Erős
Kara Kán
Karácsony
Szilveszter
Karácsonyi Ajándék
(nő)
Karácsonyi Aura
Karácsonyi Délibáb
(nő)
Karácsonyi Melódia
Kard Torna (ffi)
Kard Virág
Kardos
Levente
Kardos Torna (ffi)
Kardos Tündér
Karikás Olimpia (nő)
Karikás Torna (ffi)
Kása
Manó (ffi)
Kása Tündér
Kasza Blanka
Katona Levente
Kazár Kán
Kedves
Arzén(ia) (ffi-nő)
Kedves Brútusz
Kedves
Nimfa
Kedves Orália
Kékes Írisz
(nő)
Keleti Aura
Keleti Délibáb (nő)
Keleti
Tündér
Kemény Ancilla (nő)
Kemény Barna
Kemény Farkas
Kemény Ivó
Kemény Január
Kemény Melódia
Kemény
Torna (ffi)
Képíró Délibáb
(nő)
Kérdő Jelek (ffi)
Kerek Alma
Kerek Aura
Kerek
Főbe (nő)
Kerek Jonatán (ffi)
Kerekes Mercédesz
Kerekes Sólyom
Keres Ede
Keresztes
Vitéz
Kertes Szemirámisz (nő)
Kerti Hóvirág
Kerti
Manó (ffi)
Kerti Orgona
Kerti Pálma
Kerti
Tündér
Kerti Virág
Keserű Alma
Keserű
Ancilla (nő)
Keserű Aser (ffi)
Keserű Bora (Mara)
Keserű Jonatán (ffi)
Keserű Levente
Keserű Milka
Keserű Stefi
Keserű
Tea
Keserű Tormás (ffi)
Kevés Apród
Kéz
Balzsam
Kéz Jelek (ffi)
Kezes Csikó
Kifut
Alajos
Kifut Aser (ffi)
Kifut Kál (ffi)
Kifut Zalán
Kígyó Kleopátra
Kígyó
Tündér
Kiló Alma (nő)
Kiló Eperke (nő)
Kiló Jelek (ffi)
Kiló Jonatán (ffi)
Kiló Milka (nő)
Kin Torna (ffi)
Kincses Dáriusz
Király Edvárd
Királyi Ajándék
Királyi
Előd
Királyi Főbe (nő)
Kicsi Ajándék
(nő)
Kicsi Álmos
Kicsi Angyal (nő)
Kicsi Áron
Kicsi Csikó (ffi)
Kicsi Csilla
Kicsi
Csillag (nő)
Kicsi Farkas
Kicsi Galamb (nő)
Kicsi Kardos
(Manó)
Kicsi Manó (ffi)
Kicsi Mimóza
Kicsi Nimfa
Kicsi Orália
Kicsi Pintyőke
Kicsi Piros Alma
Kicsi Platón
Kicsi
Szirén
Kicsi Vulkán (ffi)
Kicsi Zseni (nő)
Kiricsi Kiri
Kis Ajándék
(nő)
Kis Álmos
Kis Angyal (nő)
Kis Csikó (ffi)
Kis
Csillag (nő)
Kis Erős
Kis Farkas
Kis Galamb (nő)
Kis Karácson (ffi)
Kis Kardos
(Manó)
Kis Manó (ffi)
Kis Mimóza
Kis
Napóleon
Kis Nimfa
Kis Orália
Kis Pintyőke
Kis Piros Alma
Kis Platón
Kis
Szirén
Kis Tarcsa (ffi)
Kis Vulkán (ffi)
Kis Zseni (nő)
Kivágó
Holló
Kivágó István
Kóbor
Délibáb (nő)
Kóbor Melódia
Kóbor
Napsugár
Kóbor Odisszeusz
Kocka Aura
Kocka Főbe
(nő)
Kocka Milka
Kocsonya Balzsam
Kocsonya Eperke
Kocsonya Főbe
(nő)
Kocsonya Glória
Kocsonya Ivó (ffi)
Kocsonya
Sugár(ka)
Kocsonya Szépe
Kocsonya Szirom
Kocsonya Vulkán
(ffi)
Kola Itala (nő)
Kola Ivó (ffi)
Komár
Omár
Komé Diána /Dia
Kontár Acél (ffi)
Kontár Apostol (ffi)
Kontár Azár (ffi)
Kontár Bora (nő)
Kontár Szibilla
Kontár Táltos
Kontár Zseni (nő)
Konyha Tündér
Konyha Zseni (nő)
Kopasz Farkas
Kopasz
Főbe (nő)
Kopasz Koppány
Kopasz Levente
Kopasz
Pálma
Kopasz Sámson
Koponyás Holló
Koponyás (Ivó) Kürt (ffi)
Koponyás Jelek (ffi)
Kopp Anna
Kopp Anni
Kopp
Főbe (nő)
Kopp Koppány
Koppányi Agaton (ffi)
Korai Alma
Korai Ajándék (nő)
Korai Aser (ffi)
Korai Glória
Korai Hajnal
Korai
Harmat
Korai Jonatán (ffi)
Korai Toszka
Korán Aser (ffi)
Korán Bódog
Korán Ivó (ffi)
Korán Kurd
Korán Zseni (nő)
Kormos Aura
Kormos Manó
(ffi)
Kormos Oros (ffi)
Kormos Virág
Korom Virág
Koros Oros (ffi)
Koszorús Főbe (nő)
Kovács
Üllő
Kő Rózsa
Kő Virág
Kőbányai Aser (ffi)
Költő Múzsa
Költő
Zseni (nő)
Kőműves Kelemen
Kőműves Rátold
Könyv Benő
Könyv Elek
Könyves Kálmán
Könyves
Zseni (nő)
Könnyű Szellő (nő)
Köpe Tea Bora
Köpe
Tea Délibáb
Köpe Tea Gyöngyvér
Köpe
Tea Menta
Köpe Tea Milka
Köpe Tea Napsugár
Köpe
Tea Sugár
Köpe Tea Szederke
Köpe Teodor
Köpe
Teodóra
Köröm Benő
Köröm Virág
Körte Alma
Körte Egyed
Körte Főbe (nő)
Körte Itala (nő)
Körte Kürt (ffi)
Kővágó Örs
Kövér
Torna (ffi)
Kövi Dina /Dinka
Kövi
Tündér
Kraft Lara (régi számítógépes játékból)
Kriksz Elek
Kúcs Upor (ffi)
Kugli
Bajnok
Kuk Acél
Kuk Alett (nő)
Kuk Anna
Kuk
Anni
Kuk Ida
Kuk Iduna (nő)
Kuk Ilián (ffi)
Kuk
Illa
Kuk Imelda
Kuk Iza
Kuk Izaura
Kuk Izidor (ffi)
Kuk
Izidóra
Kuk Izóra (nő)
Kuk Izsó (ffi)
Kuk Kíra
Kuk
Simon
Kuk Solt (ffi)
Kuk Taráz (ffi)
Kukor Ilona /Ica
Kup Ilona /Ica
Kupa Bora (nő)
Kupa Itala (nő)
Kupi Bajnok
Kupi Orália
Kúr Tamás
Kúr Toszka
Kur Valentin
Kur Valéria
Kurta
Farkas
Kurta Kürt (ffi)
Kürtös Lehel
Lánc Acél
Lánc
Alett (nő)
Lánc Szemirámisz (nő)
Láncos Farkas
Láncos Levente
Láncos
Vitéz
Láng Aura
Láng Glória
Láng Ivó (Táltos) (ffi)
Láng Piros
Láng Rózsa
Láng Tündér
Lantos
Angyal(ka)
Lantos Apolló
Lantos Tünde
Lantos
Vitéz
Lapos Elemér
Lapos Főbe (nő)
Látó
Kasszandra
Látó Szibilla
Laza Torna (ffi)
Legény Agaton (a gáton)
Légi Boáz (ffi)
Légi Itala (nő)
Légi Mercédesz
Légi Sólyom (ffi)
Légi Szellő(ke) (nő)
Légi Torna (ffi)
Légi Turul (ffi)
Légi Tündér
Légvári
Főbe (nő)
Légvári Glória
Légvári Ivó (ffi)
Légvári
Levente
Légvári Napsugár
Légvári Remény (nő)
Légvári Vitéz
Lekvár
Bajnok
Lekvár Balzsam
Lekvár Bátor
Lekvár
Bíbor Sugár
Lekvár Bogárka
Lekvár Dalia (nő)
Lekvár Eperke
Lekvár Főbe (nő)
Lekvár
Levente
Lekvár Manó (ffi)
Lekvár
Piros
Lekvár Psziché
Lekvár Sugár
Lekvár
Szederke
Lekvár Tea
Lekvár Titán
Lekvár
Torna (ffi)
Lekvár Tündér
Lekvár Vulkán (ffi)
Lelkes
Remény (nő)
Lelkes Torna (ffi)
Lelki
Béke (nő)
Lelki Életke
Lelki Zizi (nő)
Lelt Áron
Ligeti
Aura
Ligeti Tündér
Link Elek
Link Torna (ffi)
Lógó
Alma
Lógó Délibáb (nő)
Lógó Glória
Lógó
Farkas
Lógó Jonatán (ffi)
Lógó Lantos
Lógó
Levente
Lógó Orgona
Lógó Pálma
Lógó
Virág
Lógó Vitéz
Lombos
Farkas
Lombos Tündér
Lovas Godiva
Lovas Torna
(ffi)
Luci Ferenc
Luka Áldáska
Luka Ambrózia (nő)
Luka Arany
(nő)
Luka Barna
Luka Bársonyka
Luka Donát
Luka Levendula
Luka Pál
Luka
Piros
Luka Sebes (ffi)
Luka Tarcsa (ffi)
Luka Vitális (ffi)
Luka
Vulkán (ffi)
Lukász Farkas
Macsó Ancilla (nő)
Macsó Manó (ffi)
Macsó
Vitéz
Magas Áron
Magas Norma (nő)
Magas Vulkán (ffi)
Magos Délibáb (nő)
Magyar
Bajnok
Magyar Bors
Magyar Hajnal
Magyar Hunor
Magyar Levente
Magyar
Múzsa
Magyar Táltos
Magyar Vitéz
Major Anna
Mák Szemirámisz (nő)
Mák
Virág
Makk Bajnok
Makk Manó (ffi)
Makk
Márton
Makk Orália
Makk Zseni (nő)
Mandula Arzén (ffi)
Mandula Arzénia (nő)
Mandula
Milka
Manga Liza
Mann Alett (nő)
Mann Násfa (nő)
Martin Acél
Martini Ivó (ffi)
Márvány
Csikó
Márvány Főbe (nő)
Márvány
Holló (ffi)
Márvány Rózsa
Márvány
Szirén
Márványos Rózsa
Matek
Bajnok
Matek Manó (ffi)
Matek Múzsa
Matek
Titán
Matek Tündér
Matek Zseni (nő)
Mega Dóra
Meleg
Ancilla (nő)
Meleg Apostol
Meleg
Barna
Meleg Béla
Meleg Benő
Meleg Délibáb (nő)
Meleg
Január (ffi)
Meleg Március (ffi)
Meleg
Nimfa
Meleg Orália
Meleg Sólyom
Meleg
Szirén
Meleg Tea
Melles Nimfa
Melles Tündér
Mennyei
Ajándék (nő)
Mennyei Áldáska
Mennyei
Ambrózia (nő)
Mennyei Angyal(ka)
Mennyei Aura
Mennyei
Délibáb (nő)
Mennyei Glória
Mennyei Kürt (ffi)
Mennyei
Manna
Mennyei Melódia
Mennyei Múzsa
Mennyei
Orália
Mennyei Orgona
Mennyei Tea
Ments Elek
Merész
Elek
Merész Pintyőke
Mérges Alma
Mérges
Angyal(ka)
Mérges Arzén (ffi)
Mérges Arzénia (nő)
Mérges
Aura
Mérges Bora (Mara) (nő)
Mérges Jonatán (ffi)
Mérges Manó (ffi)
Mester Bora (Mara)
Mester Inge (nő)
Mester Itala (nő)
Mester Jelek (ffi)
Mester Lantos
Mesteri
Aura
Mesteri Melódia
Metál Apostol
Metál Lantos
Metál
Manó (ffi)
Metál Mercédesz
Metál
Piros (Mercédesz)
Metál Piros (Rózsa)
Mezei
Orália
Mezei Pintyőke
Mezei Tündér
Mezei
Virág
Mezei Zseni (nő)
Mézes Aura
Mézes
Tea
Mező Benő
Mező Tündér
Mijó Aser (ffi)
Mik Alap (ffi)
Mik Apor (ffi)
Mik Ené (nő)
Mik Eperke
Mik Iduna
(nő)
Mik Irén
Mik Izidor (ffi)
Mik Opika
Mik Ormos
Mik Róbert
/Robi (régi rajzfilmből)
Mik Roberta
Mik Román
(ffi)
Mik Rovéna
Mik Róza
Mik Rozi
Mik
Rozita
Mocsári Manó (ffi)
Mocsári
Tündér
Mocsári Virág
Mohácsi
Vitéz
Mókus Manó (ffi)
Mókus Örs
Monyók Manó
Mór Otelló
Mór Zsolt
Moss Álmos
Most
Álmos
Most Bátor
Most Kurd Zoltán
(stb.)
Most Lehel
Muhi Vitéz
Muk Izidor (ffi)
Múló Béke (nő)
Múló
Életke
Múlt Életke
Munk Kál (ffi)
Munka Norma (nő)
Muszáj Egyed
Muszáj
Főbe (nő)
Muszáj Herkules
Muszáj Vitéz
Nádas Pintyőke
Nagy
Ajándék (nő)
Nagy Arzén Ivó (ffi)
Nagy Bajnok
Nagy Bandó
(ffi)
Nagy Barna
Nagy Bátor
Nagy Erős
Nagy Farkas
Nagy
Hadúr
Nagy Ivó (ffi)
Nagy Kardos
Nagy Piros Alma
Nagy Platón
Nagy
Trajánusz
Nagy Zseni (nő)
Nap Otmár (ffi)
Nap Sugár (nő)
Negyedes
Koppány
Negyedi
Koppány
Négyesi Koppány
Nehéz
Aura
Nehéz Kardos
Nehéz Torna (ffi)
Nemcsák Máté
Néma
Ancilla (nő)
Néma Jelek (ffi)
Néma Kürt (ffi)
Néma Levente
Néma Melódia
Néma
Torna (ffi)
Nemes Tünde
Nemes Tündér
Nemoda
Buda
Nemoda Odó
Nemoda Tarcsa (ffi)
Niksz Ajándék
Niksz Aura
Niksz Életke
Niksz Remény (nő)
Noha Ambrózia (nő)
Noha Arzén(ia)
(ffi-nő)
Noha Bajnok
Noha Barna
Noha Bátor
Noha
Bora (Mara)
Noha Itala (nő)
Noha Lehel
Noha Manó (ffi)
Noha Mara Bora
Noha
Mór
Noha Piros
Noha Tündér
Nun Acél
Nun
Alett (nő)
Nun Anna
Nun Atosz (ffi)
Nun Azár
(ffi)
Nun Csilla
Nun Násfa (nő)
Nun Natália
Nyaka Donát
Nyári Alma
Nyári
Délibáb (nő)
Nyári Miklós (Mikulás
nincsen)
Nyári Napsugár
Nyári
Olimpia
Nyári Szellő(ke)
Nyári Szilveszter
Nyári
Virág
Nyertes Adolf
Nyertes Csikó
Nyertes
Koppány
Nyertes Napóleon
Nyertes Vajk
Nyolcas
Alett (nő)
Nyolcas Margó
Nyújtó
Bajnok
Nyújtó Torna (ffi)
Nyúl Bátor
Nyúl Kálmán
Ó Bora (Mara) (nő)
Ó Boróka (nő)
Ó Buda
Ó
Kósa Péter (stb.)
Ó Lajos
Ó Rómeó
Ó Tünde
Ó Virág
Ódor Tódor
Okos Antal /Tóni
Okos Tóbiás
Okos Zseni
(nő)
Olaj Alett (nő)
Olaj Sugár
Olajos Alajos
Olajos
Aura
Olajos Napsugár
Olajos Oliva
Olajos Tűzvirág
Oli Lili
Oli Lipót
Oli Oliva
Oli Olivér
Oli Olívia
Oli Verbéna (nő)
Oli
Via
Órás Orália (nő)
Órás Torna (ffi)
Ordas Farkas
Ordas Torda (ffi)
Óriás Farkas
Óriás Írisz
Óriás Jelek (ffi)
Óriás Manó (ffi)
Óriás Titán (ffi)
Oroszlán
Bátor
Oroszlán Csillag (jegy)
Oroszlán
Főbe (nő)
Oroszlán Itala (nő)
Ország Alma
Ország
Bán
Ország Főbe (nő)
Oszlopi Főbe (nő)
Ott Tarcsa (ffi)
Ördög
Aura
Ördög Bora (Mara) (nő)
Ördög Főbe (nő)
Ördög Inge (nő)
Ördög Itala (nő)
Ördög Tarcsa (ffi)
Ördög Virág
Ősz Aura
Őszi Avarka
Őszi Hajnal
Őszi Napsugár
Őszi
Rózsa
Őszi Szellő(ke)
Pac Kázmér
Paksi Ajándék Sugár
(nő)
Paksi Aura
Paksi Sugár(ka)
Pál
Apostol
Pálinkás Délibáb (nő)
Pálinkás
Főbe (nő)
Pálinkás Hajnal
Pálinkás Itala (nő)
Pálinkás Melódia
Pálinkás
Tea
Páncél Aura
Páncél Inge (nő)
Pap Aura
Pápai
Aura
Pápai Vitéz
Papi Aura
Papi Bora (Mara)
Papi
Norma (nő)
Pár Zoltán
Paraszt Főbe (nő)
Paraszt Múzsa
Páros
Melódia
Parti Füzike
Parti Tündér
Patkó Béla
Patkós Csikó (ffi)
Patta Násfa
Patta Nóra
Pecsét Elek
Pelyhes
Aura
Pelyhes Holló
Pelyhes Sólyom
Péntek
Orália
Per Elek
Per Jelek (ffi)
Per Kál (ffi)
Pergő Melódia
Péter Apostol
Pics
Alett (nő)
Pik Atosz (ffi)
Pil Lél
Pila
Natália
Pincés Ivó (ffi)
Pindur Manó
Pindur Remény (nő)
Ping Pongrác
Pint Ivó (ffi)
Piros Szederke
Piros
Alma
Piros Arany (nő)
Piros Csillag
Piros Eperke
Piros
Fehérke
Piros Jonatán (ffi)
Piros Szofi
Piroska Farkas
Piti Áron
Piti Arzén (ffi)
Piti Arzénia (nő)
Pix
Ilárion (ffi)
Pix Iringó (nő)
Pix Izidor
Pix Izolda
Pix Izsák
Pogány Apostol
Pogány
Koppány
Pogány Múzsa
Pogány
Tünde
Pogány Tündér
Pogány
Vitéz
Pokol Csikó
Pokol Farkas
Pokol
Galamb (nő)
Pokol Hadúr
Pokol Kán
Pokol Kürt (ffi)
Pokol
Múzsa
Pokol Olimpia
Pokol Orgona
Pokol Szépe
Pokol
Tündér
Pokoli Áldáska
Pokoli
Álmos
Pokoli Angyalka
Pokoli Árvácska
Pokoli
Aser (ffi)
Pokoli Aura
Pokoli Fehérke
Pokoli Főbe
(nő)
Pokoli Glória
Pokoli Hella
Pokoli Jelek
(ffi)
Pokoli Lilla
Pokoli Mátka
Pokoli Morgána
Pokoli
Múzsa
Pokoli Orália
Pokoli Orgona
Pokoli Őzike
Pokoli
Piros
Pokoli Remény (nő)
Pokoli Rut (nő)
Pokoli Szilárd
Pokoli Tea
Pokoli
Tormás (ffi)
Pokoli Zizi (nő)
Polgár Örs
Pop Csillag (nő)
Pop Kornél
Pop Rokkó (ffi)
Pop
Simon
Pór Nóra
Pór Zoltán
Poros Acél
Poros Alap (ffi)
Poros Oros (ffi)
Pót Farkas
Pót Inge (nő)
Pót Itala (nő)
Pót Koppány
Pót Napóleon
Pót Szilveszter
Pub Irén
Pub Izidor
(ffi)
Puc Anna
Puc Anni
Puff Anna
Puff Anni
Puha Avarka (nő)
Puha Bársonyka (nő)
Puha Farkas
Puha Inge (nő)
Puki Donát
Puki
Lehel
Pukk Anna
Pukk Anni
Pukk Anton
Pukk Antónia
Pukk
Antos (ffi)
Punci Bajnok (ffi)
Punci Donát
Punci Egyed
Punci Ivó (ffi)
Punci Kurd
Punci
Manó (ffi)
Punci Orália
Punci Piros
Punci Rózsa
Punci Toszka
Punci Zseni (nő)
Punk Melódia
Pupp Anna
Pupp
Anni
Puskás Levente
Puskás Vitéz
Püspöki
Áldáska
Püspöki Angyalka
Püspöki
Aura
Püspöki Lilla Bársonyka
Rab Galamb
(nő)
Rab Levente
Rab Otmár (ffi)
Rab Sólyom
Rab Torna (ffi)
Rab
Vitéz
Rád Lehel
Rád Vera
Raft Inge (nő)
Raft Ingeborg
Raft Ingrid
Rajz
Jelek (ffi)
Rákóczi Teréz /Teri
Rat Ata (ffi)
Rat Atosz (ffi)
Ravasz Dia
Ravaszdi Réka
Reggeli Torna
(ffi)
Rép Atosz (ffi)
Répa Manó (ffi)
Répa
Tündér
Részeg Apostol
Részeg Bora (Mara)
Részeg Délibáb (nő)
Részeg
Főbe (nő)
Részeg Itala (nő)
Részeg Ivó
(ffi)
Részeg Levente
Részeg Manó
(ffi)
Részeg Melódia
Részeg Toszka
Részeg Torna
(ffi)
Részeg Tünde
Részeg Tündér
Réti
Sólyom
Réti Tündér
Réz Angyal (nő)
Réz Kürt (ffi)
Réz Virág (Zinnia elegans)
Rezes András (Bandi)
Rideg Aura
Rigó Melódia
Rigó Pintyőke
Rik Erik
Rik Erika
Rik Kiri
Robb
Anada (nő)
Robb Ancilla (nő)
Robb Anetta
Robb Anica
Robb
Anilla
Robb Anna
Robb Anni
Robb Antal
Robb Antea
Robb
Antigon (ffi)
Robb Anton
Robb Antónia
Robb Antos
(ffi)
Róbert Gida (ffi)
Róka Bajnok
Róka
Boáz (ffi)
Róka Boróka (nő)
Róka Piros
Róka Réka
Róka Rokkó (ffi)
Róka Tündér
Rókás Hajnal (nő)
Rokka Rokkó (ffi)
Rokka
Tündér
Romolhatatlan Bora (nő)
Romolhatatlan Eperke (nő)
Romolhatatlan Mercédesz
Romolhatatlan Rut (nő)
Romvári Levente
Romvári Vitéz
Róna Csikó
Rónai
Csikó
Rontó Aura
Rontó Manó (ffi)
Rovó Jelek (ffi)
Rovó Táltos (ffi)
Rózsa
Szirom
Rózsás Aura
Rög Arany (nő)
Rög
Ödön
Rövid Farkas
Rövid Itala (nő)
Rövid Margó
Rövid Platón
Rubin Piros
Rubint Aura
Rum Balázs
Rum Bánk
Rum Barna
Rum
Itala (nő)
Rum Ivó (ffi)
Sajtos Aura
Saller
Bajnok
Sánta Farkas
Sánta Torna (ffi)
Sárga Angyal (nő)
Sárga Barna
Sárga Csikó
Sári
Katalin
Sárkány Bajnok
Sárkány
Itala (nő)
Sárkány Kürt (ffi)
Sárkány
Lehel
Sárkány Piros
Sárkány Torna
(ffi)
Sárkány Virág
Sava Donát
Sava Mara
Savanyú
Alma
Savanyú Bora (Mara)
Savanyú Jonatán (ffi)
Savanyú Tormás
(ffi)
Schubert Melódia
Sebes Acél
Sebes
Csikó
Sebes Sólyom
Seper Jelek (ffi)
Seprűs
Tündér
Sereg Levente
Sereg Manó (ffi)
Sereg
Tünde
Sereg Vitéz
Serfőző Itala (nő)
Sík Álmos
Sík
Aura
Sikos Aura
Sikos Itala (nő)
Sima Aura
Sima Délibáb
(nő)
Simonka Pál
Skoda Bora (nő)
Skoda Mercédesz
Sólyom Csöre (nő)
Sólyom Szemirámisz (nő)
Sós Alma
Sós
Ambrózia (nő)
Sós Aura
Sós Balzsam
Sós Bora (Mara)
Sós Eperke
Sós Itala (nő)
Sós Jonatán (ffi)
Sós Rózsa
Sós
Szederke
Sós Tea
Sörös Alap (ffi)
Sörös Bora (Mara) (nő)
Sörös
Főbe (nő)
Sörös Itala (nő)
Sörös Ödön
Sörös
Olimpia
Sörös Stefi
Sörös Tea
Sötét Angyal (nő)
Sötét Apostol
Sötét Aura
Sötét
Barna
Sötét Főbe (nő)
Sötét
Hajnal
Sötét Lilla Alma
Sötét Lilla
Ametiszt
Sötét Lilla Arzénia
Sötét
Lilla Bársonyka
Sötét Lilla Berill
Sötét
Lilla Bora
Sötét Lilla Csillag
Sötét
Lilla Galamb
Sötét Lilla Gyöngyvér
Sötét
Lilla Inge
Sötét Lilla Mercédesz
Sötét
Lilla Napsugár
Sötét Lilla Orgona
Sötét
Lilla Őzike
Sötét Lilla Sugár(ka)
Sötét
Lilla Szederke
Sötét Lilla Viola
Sötét
Lilla Virág
Sötét Mór
Sötét
Piros (Mercédesz)
Sötét Piros (Rózsa)
Sötét
Tünde
Sötét Tündér
Spanyol
Mór
Spanyol Via
Sramli Bajnok
Sramli Melódia
Sramli
Múzsa
Strauss Melódia
Sugár Aura
Suhatagi
Tündér
Sütő Farkas (a Farkas, aki sütni
tud)
Szabad Áron
Szabad Életke
Szabad
Orália
Szabad Torna (ffi)
Szabados Angyalka
Szabados
Apostol
Szabados Múzsa
Szabados Nimfa
Szabados
Orália
Szabados Szirén
Szabó Rátold
Szaksz
Hella
Szaksz Orália
Szám Alett (nő)
Szám
Azár (ffi)
Szám Jelek (ffi)
Szám Odó
Szám
Som (ffi)
Szám Tanázia
Szám Tankréd
Szám Tarcsa (ffi)
Szamosi
Szirén
Szappanos Aura
Szappanos Glória
Szappanos
Itala (nő)
Szappanos Tea
Száraz Martin
Száraz
Martina
Száraz Medárd
Száraz Nimfa
Száraz
Rózsa
Száraz Szirén
Száraz
Virág
Szárnyas Bogárka
Szárnyas Csikó (gy.k.:
pegazus)
Szárnyas Manó (ffi)
Szárnyas Sólyom
Szárnyas
Tündér
Szarvas Bogárka
Szarvas Csikó (gy.k.: unikornis)
Szarvas
Gida (ffi)
Szarvas Huba
Szatmári Béke (nő)
Száz Melódia (nő)
Száz Szekfű
Száz Szépe
Szegletes Aura
Szegletes Délibáb
(nő)
Szegletes Jelek (ffi)
Szekér Ajándék
(nő)
Szekér Alma
Szekér Arany (nő)
Szekér Gyémánt (nő)
Szekér Jonatán (ffi)
Szekér Rózsa
Szekér Virág
Szekeres Mercédesz
Szél
Aura
Szél Kürt (ffi)
Szél Lehel
Szél
Sebes (ffi)
Szél Tündér
Szeles Aura
Széles
Aura
Széles Margó
Széles Platón
Szelíd Arzén(ia)
(ffi-nő)
Szelíd Egyed
Szelíd Farkas
Szelíd
Nimfa
Szelíd Sólyom
Szem Benő
Szem Eszter
Szemes Holló
Szén Apor (ffi)
Szén Arany (nő)
Szén Gyémánt (nő)
Szén
Jelek (ffi)
Szentes Apostol
Szép Alma
Szép
Barna
Szép Délibáb (nő)
Szép
Godiva
Szép Hóvirág
Szép (Ivó) Kürt (ffi)
Szép
Levente
Szép Melódia
Szép Mercédesz
Szép
Nárcisszusz (ffi)
Szép Nimfa
Szép Piros
(Mercédesz)
Szép Piros (Rózsa)
Szép
Remény (nő)
Szép Sólyom
Szép Torna
(ffi)
Szép Virág
Szép Kis Ajándék
(nő)
Szép Kis Angyal (nő)
Szép Kis Csikó
Szép
Kis Csillag
Szép Kis Karácson (ffi)
Szép
Kis Remény (nő)
Szép Kis Tündér
Szép
Kis Zseni (nő)
Szer Atosz (ffi)
Szer Elek
Szer Torna (ffi)
Szer Via
Szerecsen Mór
Szerelmi
Ajándék (nő)
Szerencse Csillag
Szerencsés
Egyed
Szerető Angyal(ka)
Szi Bató
Szi Bod (ffi)
Szi Fabó (ffi)
Szi
Kál
Szi Károly
Szi Kiri
Szi Panna
Szi Rokkó
(ffi)
Szi Szibilla (nő)
Szi Szilvia
Szi Szindi
Szi Taráz
Szi Vata (Lajos
stb.)
Szi Via
Szíjj Orália
Szikla Alap (ffi)
Szikla
Erős (ffi)
Szikla Főbe (nő)
Szikla Manó (ffi)
Szikla
Milka
Szikla Ormos (ffi)
Szikla Szilárd
Sziklafi Bojtorján (ffi)
Sziklafi
Táltos
Sziklafi Titán
Szikra Manó
(ffi)
Szil Via
Szilárd Aura
Szilva Tea
Szilva Tündér
Szilva
Virág
Szim Ata (ffi)
Szim Atos (ffi)
Szim Atosz (ffi)
Szima Talabér (ffi)
Szima Talabor
Szima Talamér (ffi)
Szima Tarcsa (ffi)
Szima Tilla
Szima
Tiván (ffi)
Szima Tódor
Szima Tordas (Farkas)
Szima
Trixi
Szima Trudi
Szín Arany (nő)
Szín Aura
Szín Sugár
Színes
Délibáb (nő)
Színes Sugár (nő)
Színes
Szellő
Színes Virág Szirom
Sziva Talabér (ffi)
Sziva
Talabor
Sziva Talamér (ffi)
Sziva Tarcsa (ffi)
Sziva
Tilla
Sziva Tiván (ffi)
Sziva Tóbia
Sziva Tóbiás
Sziva
Tódor
Sziva Tordas (Farkas)
Sziva Trixi
Sziva
Trudi
Szívós Orália
Szombat Orália
Szomorú
Karácson (ffi)
Szomorú Melódia
Szomszéd
Angyal(ka)
Szomszéd Bora (Mara)
Szőke Főbe (nő)
Szőke
Tünde
Szőke Tündér
Szőke Zseni (nő)
Szőr Tarcsa (ffi)
Szörnyű Álmos
Szörnyű Hadúr
Szőrös Farkas
Szuper Menta
Szuper Sebes (ffi)
Szuper Zseni (nő)
Szűk Inge (nő)
Szűk
Írisz
Szűk Margó
Szűk Platón
Szűr Etele
Szűr Etelka
Szürke Csikó
Szürke
Tünde
Szürke Tündér
Tábori Áron
Tábori
Aura
Tábori Kürt (ffi)
Takaró Avarka
Talán Ajándék
(nő)
Talán Áldáska
Talán
Angyal(ka)
Talán Arany (nő)
Talán Arzén(ia)
(ffi-nő)
Talán Bársonyka
Talán Bátor
Talán
Délibáb (nő)
Talán Kurd
Talán Milka
Talán
Piros
Talán Tündér
Tamás
Apostol
Táncos Szalóme
Táncos Torna
(ffi)
Tank Aranka
Tar Kán
Tar Karácson
Tar Kasszandra
Tar Katalin
Tarisznyás Frodó
Tatár Kán
Tavalyi
Áron
Tavalyi Bajnok
Tavalyi Bora (Mara)
Tavalyi
Csikó
Tavalyi Napsugár
Tavaszi Aura
Tavaszi Eperke
Tavaszi
Hóvirág
Tavaszi Napsugár
Tavaszi
Szellő(ke)
Tavaszi Tündér
Tavaszi Virág
Tegzes
Levente
Tejfel Bíbor Sugár (nő)
Tejfel
Bogárka
Tejfel Fehérke
Tejfel Itala (nő)
Tejfel Ivó
(ffi)
Tejfel Piros
Tejfel Tea
Teke Bajnok
Teke Múzsa
Teke
Zseni (nő)
Téli Alma
Téli Áron
Téli Eperke
Téli Napsugár
Téli
Olimpia
Téli Szellő(ke)
Tenta Ivó (ffi)
Till Atilla
Tokaji Bora (Mara)
Tokaji Ivó
(ffi)
Tompa Kardos (Vitéz)
Tompa Zseni (nő)
Torkos
Farkas
Torkos Manó (ffi)
Torkos Milka
Torkos
Orália
Torkos Vitéz
Torma Tea
Torma Tündér
Tormás Bora (nő)
Tormás Tea
Toros Oros (ffi)
Tök Benő
Tök Ödön
Tölts Főbe
(nő)
Tölts Stefi
Törköly Aura (nő)
Törköly
Erős (ffi)
Törköly Itala (nő)
Törköly Ivó
(Péter stb.)
Tőrös Kardos
Trapp István /Pista
Troll Balzsam
Troll Béla
Troll
Erős
Troll Főbe (nő)
Troll Hadúr
Troll Táltos
Trombitás
Alfréd
Trombitás Torna (ffi)
Tuba Rózsa
Tudós
Táltos
Tudós Zseni (nő)
Turbék Galamb
(nő)
Turbék Gerle (nő)
Túró Rudolf
Túró Trudi (nő)
Túrós
Atosz (ffi)
Túrós Farkas
Túrós Trudi (nő)
Tücsök
Bogárka
Tüdő Gyula
Türk Kán
Türk
Táltos
Tüskés Rózsa
Tűz Aura
Tűz
Balzsam
Tűz Elek
Tűz Előd
Tűz Gida (ffi)
Tűz Itala (nő)
Tűz
Ivó
Tűz Jelek (ffi)
Tűz Kardos Vitéz
Tűz Kürt (ffi)
Tűz Lehel
Tűz Manó (ffi)
Tűz Piros
(Mercédesz)
Tűz Piros (Rózsa)
Tűz Piros
(Tűzvirág)
Tűz Sebes (Sólyom)
Tűz Sugár
Tűz
Tündér
Tűz Virág
Tüzes Atosz
Tüzes
Csikó
Tüzes Dózsa (György)
Tüzes Főbe
Tüzes Napsugár
Tüzes
Tea
Tüzes Tormás (ffi)
Tüzes Toszka
Tüzes Vulkán (ffi)
Ugró
Csikó (ffi)
Új Áron
Új Melódia
Új Üllő
Úri Áron
Úri
Norma (nő)
Uti Jelek (ffi)
Üveges Arzén(ia) (ffi-nő)
Üveges
Aura
Üveges Bora (Mara)
Üveges Írisz (nő)
Üveges Itala
(nő)
Üveges Remény (nő)
Üveges Tea
Vad Alma
Vad Angyal
(nő)
Vad Csikó
Vad Egyed
Vad Galamb (nő)
Vad
Menta (Tea)
Vad Orália
Vad Rózsa
Vad Torna
(ffi)
Vad Toszka
Vad Tünde
Vad Virág
Vad Zseni (nő)
Vadász Kürt (ffi)
Vadász Sólyom
Vág Ányos
Vág Tas
Vág Tatjána
Vagdalt Bársonyka
Vagdalt
Farkas
Vagdalt Holló
Vagdalt Koppány
Vagdalt
Levente
Vagdalt Sólyom
Vagdalt Virág
Vagdalt
Vitéz
Vajk Irén
Vajk Koppány
Vakarcs Károly
Vakarcs Manó (ffi)
Vakarcs
Örs
Vám Piroska
Vándor Napsugár
Vár Alett
(nő)
Vár Azár (ffi)
Vár Godó
(ffi)
Varga Rátold
Várjon Godó (ffi)
Varju
Holló
Varjú Tündér
Városi
Farkas
Városi Ivó (ffi)
Városi
Nimfa
Városi Norma (nő)
Városi Szirén
Varró
Tündér
Vas Csikó
Vas Inge (nő)
Vas Kardos
Vas
Kürt (ffi)
Vas Szépe
Vas Üllő
Vas Virág
Vásári
Lantos
Vastag Aura
Vati Kán (ffi)
Vég
Bársonyka
Vég Béla
Vég Ede
Vég Jelek
(ffi)
Végső Ajándék (nő)
Végső Áron
Végső
Arzén(ia) (ffi-nő)
Végső Bajnok
Végső Itala (nő)
Végső Melódia
Végső Remény (nő)
Végső
Stefi
Végvári Levente
Végvári
Vitéz
Vékony Aura
Vékony Remény (nő)
Vékony Sudár (nő)
Velő
Ivó (ffi)
Velő Rózsa
Vén Egyed
Vén
Előd
Vén Sólyom
Vendég Áldáska
Vendég
Elek
Vér Angyal (nő)
Vér Arany (nő)
Vér
Farkas
Vér Holló
Vér Itala (nő)
Vér
Ivó (ffi)
Vér Koppány
Vér Manó
(ffi)
Vér Piros (Mercédesz)
Vér Piros
(Rózsa)
Vér Rózsa
Vér Szemirámisz (nő)
Vér Tea
Vér
Tündér
Vér Vulkán (ffi)
Veréb
Tündér
Veres Vitéz (népmeséből)
Verő
Levente
Verő Linda
Verő Verbéna (nő)
Vers Elek
Vértes Levente
Vértes
Vitéz
Vész Jelek (ffi)
Vész Kürt (ffi)
Vetési
Holló
Viasz Főbe (nő)
Viasz Galamb (nő)
Viasz Glória
Vidéki
Aura
Vidéki Ivó (ffi)
Víg Levente
Világ
Szépe
Világi Apostol
Világos Aura
Világos
Barna
Világos Hajnal
Világos Piros
Villám
Csikó
Villám Kürt (ffi)
Villám Manó
(ffi)
Villám Melódia
Villám Orália
Villám
Sebes Acél
Villám Sebes Csikó
Villám
Sebes Sólyom
Vinkó Itala (nő)
Vinkó
Verita
Viola Virág (Szirom)
Virág Glória
Virág Szirom
Vitéz
Ancilla (nő)
Vitéz Bojtorján (ffi)
Vitéz Levente
Vitéz
Linda
Vitéz Tankréd
Vitézi Torna (ffi)
Viz Benő
Viz
Elek
Viz Elma
Viz Ivó (ffi)
Vízhányó Vulkán (ffi)
Vizi Lóránt
Vizi Manó
(ffi)
Vizi Nimfa
Vizi Orgona
Vizi Szirén
Vizi
Torna (ffi)
Vizi Tünde
Vizi Tündér
Vizi
Tűzvirág
Vizi Virág
Vízvári Levente
Vízvári Vitéz
Vörös Arany (nő)
Vörös
Auróra
Vörös Bora (nő)
Vörös Csillag
Vörös
Erik
Vörös Főbe (nő)
Vörös Hajnal
Vörös
Írisz
Vörös Rózsa
Vörös
Szonja
Vörös Tea
Vörös Tűzvirág
Vukk
Álmos
Vukk Bajnok
Vukk Bátor
Vukk Örs
Zabos
Csikó
Zabos Tea
Zagyva Délibáb (nő)
Zagyva
Melódia
Zagyva Zizi (nő)
Zaj Kürt (ffi)
Zajos Avarka (nő)
Zajos Orgona
Zala Bora (Mara)
Zala Szépe
Zászlós
Bajnok
Zászlós Levente
Zászlós
Mercédesz
Zászlós Vitéz
Zigó Tamás
Zóna
Jelek (ffi)
Zöld Alma
Zöld
Elek
Zöld Fehérke
Zöld Írisz (nő)
Zöld Jonatán (ffi)
Zöld
Menta (Tea)
Zöld Tea
Zörgő Avarka (nő)
Zörgő Csikó
Zörgő Orgona
Zsoldos Levente
Zsoldos
Vitéz
Zsuga Bajnok
Zsuga Zseni (nő)
Férfi nevek:
Acél Kardos
Acél
Kürt
Acél Titán
Alfréd
Béni
Álmos Kürt
Arzén Ivó
Atlasz Jelek
Baján
Kán
Bánk Bán
Barna Csikó
Barna
Sólyom
Bátor Bajnok
Bátor Vitéz
Batu
Kán
Cirill Jelek
Cirill Metód
Csák
Máté
Deli Vitéz
Dózsa György
Éliás
Tóbiás
Erős Acél
Erős Alajos
Erős Ivó
(ffi)
Erős
Vitéz
Francia Frank
Frank Hadúr
Győző
Koppány
Győző Napóleon
Hunor Magor
István
Koppány
Ivó Kürt
Jagelló
Ulászló
János Vitéz
Kapisztrán
János
Kara Kán
Kardos Vitéz
Kerecsen
Sólyom
Keresztes Hadúr
Keresztes Vitéz
Kolumbusz
Kristóf
Korvin Mátyás
Kötöny
Kán
Kurt Apród
Kurt Csikó
Kürt
Jelek
Lantos Apolló
Lantos Sebestyén
Lehel
Jelek
Levéd Jelek
Ódor Tódor
Oguz Bán
Ond Ódor
Otelló
Ivó
Otelló Mór
Pál Apostol (János,
Lukács stb.)
Petur Bán
Sebes Acél
Sebes
Csikó
Sebes Sólyom
Táltos Csikó
Táltos
Jelek
Törtel Jelek
Ugor Jonatán (ffi)
Vajk Koppány
Vid
Jelek
Vitéz Dalia (nő)
Vitéz Levente
Zongor Alajos
Női nevek:
Alma Bora
Alma Itala
Alma
Tea
Angyal Alett
Arany + drágakő, vagy Virág és virág jellegű utónév
Arany Alett
Arany
Glória
Arany Tünde
Arany Tündér
Arany
Virág
Béke Áldáska
Bíbor + drágakő, vagy Virág
és virág jellegű utónév
Bíbor, Piros + Szederke, Eperke
Bíbor(ka)
Bársonyka
Bora Mara
Fáta Morgána
Kamilla Tea
Katica
Bogárka
Lilla + drágakő, vagy Virág és virág jellegű utónév
Lilla Orgona
Menta
Tea
Nefelejcs + más utónév
Nimfa Bora
Nimfa
Itala
Piros + drágakő, vagy Virág és virág jellegű utónév
Piros, Bíbor, Arany, Lilla,
Színes + Bársonyka, Bora, Inge, Alma, Itala, Tea,
Sugár(ka), Főbe, Szirom
Rubin Piros
Sudár
Izaura
Szellő Remény (nő)
Színes + drágakő, vagy Virág és virág jellegű
utónév
Színes
Délibáb
Színes Sugár
Színes
Szellő
Színes Szirom
Szirén Bora
Szirén
Itala
Tea Sugár
Tea Rózsa
Tündér Rózsa
Virág Glória
Virág Szirom, és bármely virág utónév + Szirom
Szinte bármely virág jellegű keresztnév + Tea
Bojtorján (ffi)
Jácint (ffi)
Leander (ffi)
Amarillisz
Árvácska
Azálea
Begónia
Boróka
Ciklámen
Dália
Eperke
Füzike
Gyöngyvirág
Gyopár(ka)
Hanga
Hortenzia
Hóvirág
Ibolya
Írisz
Jázmin
Kamilla
Levendula
Liliom
Magnólia
Mályva
Margaréta
Mimóza
Nárcisz
Nefelejcs
Oliva
Orchidea
Orgona
Pálma
Peónia
Petúnia
Rezeda
Rózsa
Szederke
Szegfű
Tulipán
Tűzvirág
Vadvirág
Verbéna
Viola
Ametiszt
Arany
Berill
Borostyán
Gyémánt
Gyöngy
Korall
Násfa
Platina
Rubin
Készült: 2003.04.24.
Utolsó simítások:
2005.08.16.
Ide írhatod saját ötleteidet, de csak valóban létező nevekkel! A Zsíros és Mézes B. Ödön és társaik a plusz B miatt már erőltetettek. Fül Elek, Szesz Elek, Para Zita, Bármi Áron, Minden Áron, Kandisz Nóra és Virra Dóra sincs egyelőre, ilyen vezetékneveket még nem találtam. Lehetne viszont Szénné, vagy Szerecsenné Égető Napsugár, Pálinkásné Sörös Boris vagy Tolvajné Szarka Margit.
Szeretném megköszönni azok munkásságát, akik tevékenyen hozzájárultak a műhöz. Egy elme, bármely elborult is légyen, képtelen mindent kitalálni.