Az Árpád-kori Magyarország

Ajánlott irodalom: Magyarország története I/2.
A tizenegyedik (tizenkettedik, stb.) század története
Dr. Karácsonyi János: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig
Diószegi Vilmos: A sámánhit emlékei a magyar népi műveltségben
László Gyula: Régészeti tanulmányok
Magyar könyvtártörténet
Kristó Gyula: Tanulmányok az Árpád-korról
Váczy Péter: A magyar történelem korai századaiból
Huizinga: Az élet, a gondolkodás és a művészet formái Franciaországban és Németalföldön a XIV. és XV. században

Érdekesebb törvények

Szent István I. törvénykönyv
2. Ha pedig jövendőmondók találtatnak, igazítsa meg őket a püspök ostorral.

Szent László I. törvénykönyv, 1092 május 20-i zsinati határozatok
22. A pogány szokásokról
Akik pogány szokás szerint kutak mellett áldoznak, vagy fákhoz, forrásokhoz és kövekhez ajándékokat visznek, bűnükért egy ökörrel fizessenek.
34. Az erkölcstelen életű nők és a boszorkányok bűnhődéséről
Az erkölcstelen életű nőket és a boszorkányokat, amint a püspök helyesnek látja, aszerint ítélje meg.

Könyves Kálmán I. törvénykönyve
57. A boszorkányperek megszüntetéséről
A boszorkányokról [strigák] pedig, mivel ilyenek nincsenek, semmiféle vizsgálatot ne tartsanak.
De strigis quae non sunt quaestio fiat. Más fordítás: A boszorkányokról, melyek nincsenek, kérdés ne tétessék föl.
60. A bűbájosok [de maleficis] büntetéséről
A bűbájosokat az esperes meg az ispán emberei keressék fel és vigyék a törvény eleibe.

Könyves Kálmán idejéből az esztergomi zsinat határozatai
7. A pogány szokások ellen
Hogy senki se tartson meg semmit a pogány szokásokból; aki pedig ezt teszi, ha az öregebbek közül való, negyven napig szigorúan vezekeljen, ha pedig a fiatalabbak közül, hét napon át verésekkel.
53. A kuruzslókról
Ha valakire, akit kuruzslással vádolnak, ez rábizonyosodik, az egyházi törvények szerint vezekeljen.

Régies elnevezések

A Géza név Gyeücsa fejedelmünk és királyaink nevének 19. századi félreolvasásaként keletkezett a Geysa, Geicha stb. alakokból. Más olvasata Gyejcsa, de könnyen lehet, hogy mindkét alakot használták. Mivel akkor is léteztek tájszólások, névváltozatok és becenevek, ezért a név Décsa, Décső, Gyécse alakokban is létezhetett. Szerintem a név két alapváltozatát jobban meg lehetne magyarázni, ha a Gyeicsa alakot vennénk számításba, ahol az i hang a nyelvünkből már kiveszett mély i-t jelent. Az orosz nyelv adott ehhez ötletet, ahol a mély i-t a gyakorlatlanok hagyományos i-ként, mások ü-ként ejtik. A probléma nem a nevet félreolvasó régi tudósokkal van. Inkább az a furcsa, hogy a tankönyveinket és történelmi könyveinket ugyan miért nem javították ki az eltelt évszázad során? Honlapomon ezért én Gyeücsa fejedelemről és Gyeücsa királyokról írok.

Erdély 13. századi neve Erdőelve volt. Ezért ezt használom az egyes cikkekben.

Gazdaság, társadalom

Nálunk más jelleget öltött a feudalizmus. Nyugaton az úr birtokot ad vazallusának, aki cserébe ezért hűbérese lesz, szolgálattal tartozik neki. Magyarországon a vitézek zömmel a királytól, vagy az ifjabb királytól kapták birtokukat, de akár vásárolhatták is. A tartományúri hatalmak kialakulása után a bárói kísérethez való csatlakozás előnyös volt számukra, bár néha a kényszer vitte rá őket. Az effajta szolgálat egyik fontos előnye a védelem volt. A báró seregében katonáskodtak bizonyos számú fegyverest kiállítva, illetve más feladatokat láttak el. Ezt a viszonyt familiaritásnak nevezzük, a serviens a főúr familiárisa.

Az előkelők vagy bárók közül a tisztségviselők, például az udvarmester, a pohárnok, a nádor folyamatosan a király udvarában tartózkodtak. Tehát a szlavón bán nem utazott el Szlavóniába, hanem valamelyik hívét bízta meg a gyakorlati teendők ellátásával. Ennek oka, hogy a király közelében további kegyeket és javakat lehetett kiérdemelni, míg a távolban semmit. Aki viszont nem volt királyi tisztségviselő, azt nem marasztalták az udvarban.

A nagybirtokosokat főembereknek, előkelőknek nevezik a királyok, a 13. század elején nemesek lettek, végül a század végétől bárók.
A vitézeket a 13. század elején szervienseknek, vagyis a király szolgáinak nevezték.
A közrendű liberekből és servusokból lassan a 13. század végére lettek jobbágyok. A szó jobb helyzetükre utal. A tatárjárás utáni óriási munkaerőhiány miatt a szökött szolgák kedvező feltételekkel tudtak elszegődni a dolgos kéz nélkül maradt birtokokra, s a szolgákat tulajdonosaik gyakran felszabadították, hogy megelőzzék az effajta szökéseket.
Ugyanekkor jelent meg lassan a polgárság jogi kategóriája.

A várakat várkatonák és tisztjeik, a várjobbágyok (iobagio) védték. Földjük öröklött, vagy a várföldekből hasítottak ki maguknak. A serviensek és a várjobbágyok nemességét először egy 1267-es oklevélben ismerte el a király, míg az addigi előkelőket bárónak nevezi. A várnépek szolgák voltak, akik nem terménnyel, hanem katonai szolgálattal tartoztak a királynak.

Kezdetben szinte minden föld a királyé volt. II. (Vak) Béla (1131-41) alatt az egyik leggazdagabb világi I. László sógora, Lampert ispán mintegy 30 falu és birtok ura. Ugyanekkor a dömösi egyháznak 100 faluja volt. A 15. században Hunyadi János már több, mint 1000 falu ura.

Szolgák (servus) művelték a földesúr földjét. Egy ilyen prediumhoz 6-12 szolga család - 30-60 ember tartozott. Kisebb birtokosok 1-2, a nagybirtokosok 10-15 gazdasággal rendelkeztek egymástól távol eső szórt birtoktesteken. Ennek hátránya mellett előny, ha feldúlják az egyiket, még mindig ott a másik, amiből megélhet. A gazdaság központja az udvarhely és a ház, körülötte a kert, a gazdasági épületek és a szolgák viskói. A szolgák vagy ezekben laktak, ami nem volt az ő tulajdonuk, más részük az úr házában élt, mint az ókori rabszolgák. A prediumok a 12. századtól kezdenek faluvá alakulni.
A földbirtok és a szolgák szabadon adhatók-vehetők. Áraikat lásd a pénz fejezetben. A birtokkal 1351-től, az ősiség törvénye után elvileg nem lehet kereskedni.

Téves az az elképzelés, mely szerint a középkorban nem voltak rabszolgák. Magyarország egyik exportcikke éppen a rabszolga volt. Mint az ókorban, rabszolgák hadifoglyokból, vagy büntetés folytán más szabadokból lettek. Nyugaton különösen kedvelték a szerecsen rabszolgákat. A kikeresztelkedett szerecseneket néha felszabadították, de uraikat erre semmi sem kötelezte. Ezeknek a szolgáknak a helyzete nem különbözött sokban az ókori rabszolgákétól, viszont uruk nem ölhette meg őket büntetlenül.
Kálmán megtiltotta a rabszolgák kivitelét, csak az átutazó kereskedelmet engedte meg.

A szabadokat libernek nevezték, a szolgákat servusnak. Ezek nem pontos kategóriák, csak elnevezések. A szolgáltatások ezerfélék lehettek, sem a liberek, sem a servusok nem alkottak egységes osztályt. Általában ha szabad ember szolgával házasodott, elveszítette szabadságát. A szolgáltatásokat kiváltságlevél, vagy megállapodás szabályozta.

III. Béla idején a föld többsége a király tulajdonában volt. A világi és egyházi tulajdon együtt kb. az ország negyede. A birtokok eladományozása főként II. András műve, aki a királyi bőkezűséget vezérelvként vallotta.

Kálmán rendelete:
100 pensa jövedelem után egy páncélos lovas katonát kellett kiállítani, ha lovat tudott adni a birtok, 40 pensa után egy páncél nélküli katonát.
100 pensa = 4000 dénár ~1750g ezüst = 5,35 francia livre = ~9 márka ezüst = 1285 Ars Magica dénár.
40 pensa = 1600 dénár = ~3,5 márka ezüst = 514 Ars Magica dénár.

Nálunk a lovak nagyon-nagyon olcsók. Míg nyugaton csak az uraknak telik lóra, Magyarországon a lovas paraszt sem ritka. Nem csoda, ha szívesen jöttek hozzánk telepesek. A lovak árát a könyvbeli ár negyedében határozhatjuk meg, a nehéz lovagi harci lovak ugyanakkor nem olcsóbbak, hiszen kevés kell belőlük és ritkák. Lehet, hogy egyenesen külföldről hozatják.

Abu Hamid 1153-ban azt írta, Magyarországon vadászták az "elefántra emlékeztető nagy és hosszú szarvú, vadon élő tehenet - talán őstulkot -, amelynek jó és zsíros a húsa". "Magyarország egyike azon országoknak, ahol a legkönnyebb és legjobb az élet."

Az 1215-ös lateráni zsinat döntése értelmében a zsidóknak csúcsos süveget kellett viselniük, ruhájukra piros vagy sárga foltot varrniuk. Nem találtam adatot, hogy ezt Magyarországon alkalmazták-e.
Nálunk 1360-ban űzték ki a zsidókat, bár négy év múlva visszatérhettek, a rendeletet visszavonta Nagy Lajos.

1327-ig a királyi bányamonopólium miatt a földesurak eltitkolták a földjükön található érclelőhelyeket. A király szokás szerint ugyanis elvette birtokukat, s helyette másutt cserebirtokot adott. Ezután viszont részesedtek a haszonból, megkapták a királynak fizetendő bányapénz, az urbura harmadát. Az urbura az arany tizede, az ezüst nyolcada volt.
Ugyancsak Károly Róbert vezette be a királyi pénzverési monopóliumot. A nemesércért ugyanolyan súlyú arany pénzérmét kaptak. Csak aranyra vonatkozott.

II. András a vámszedést és a sóértékesítést zsidó és izmaelita bérlőknek adta, az Aranybulla kiadásával viszont kötelezte magát, hogy sótiszt és vámszedő zsidó és izmaelita nem lehet. Később egyházi átokkal zsarolták II. Andrást, hogy az egyház megkaphassa a sókereskedelem monopóliumát. 1233-ban megkapták. Az egyházi átok azt jelentette, hogy 1232-ben fél évig pap egyházi szentségeket nem szolgáltathatott ki.

A sokat emlegetett Aranybulla törvényeinek gyakorlati megvalósítása elmaradt. Csak később kezdték komolyan venni és hivatkozni rá.

A kézművesség a mezőgazdasági termelés mellett folyt. A földművelésnél a vad talajváltó rendszert alkalmazták, vagyis a legelő állatok által megtrágyázott földet fölszántották és kimerülésig használták. A nyugati hospesek többek között korszerűbb földművelési módszereket is hoztak magukkal.

Lovagrendek:
II. Gyeücsa király (1141-61) alapította a Stephanita ispotályos lovagrendet Szent István nyomában. Esztergomban és Jeruzsálemben volt szállóházuk. A török időkig működtek.
A johannita lovagrend az ő uralkodása alatt jött Magyarországra. A rendet 1154-ben ismerte el a pápa. II. Andrást is johannita lovaggá ütötték.
A templomosok 1162-72 közt telepedtek le. "Vörös barátoknak" nevezték őket. Felszámolásukkor (hivatalosan 1312) a johanniták kapták vagyonukat, és a tagságot. Nálunk nem üldözték őket.
A Szent György lovagrend Károly Róbert alapítása angliai mintára.
A német lovagrend 1211-25-ig volt Magyarországon, a Barcaságban kaptak birtokot, s a kunok térítése volt a feladatuk. Kiűzésük egyik oka, hogy saját pénzt vertek, de súlyosabb, hogy a területet a pápának ajánlották fel hűbérbirtokul.

Lovagok Magyarországon jobbára a külföldről betelepültek lehettek, becslések szerint kb. 10-15 család. Nehézfegyverzetüket és páncélzatukat valószínűleg német földről kellett beszerezniük. Ezért a lovag előny meglehetősen ritka.

Pestet Turkesztánból érkezett volgai bolgár kereskedők lakták, magyarul szaracénnak, izmaelitának, böszörménynek nevezték őket eleink. Az Aranybulla kiadása után elűzték őket, helyüket kb. 1230-tól németek vették át.

Mindig voltak új betelepülők. Mint emlékszünk rá, rögtön a honfoglalással jött őseinkkel három kabar törzs. Taksony fejedelem idején izmaelita volgai bolgárok telepedtek le Pesten. Jöttek aztán nyugatról zsidó és francia kereskedők. A 12. századtól francia városnegyedek alakultak ki Esztergomban, Fehérváron, Egerben, Nagyváradon, Pécsen, Zágrábban. Lehetséges, hogy később a tatárok irtották ki őket. A Rajna vidékéről németek érkeztek a Felvidékre és Erdőelvére, akiket nálunk szászoknak hívtak.
Rajtuk kívül jöttek vagy voltak még szlávok, avarok, besenyők, úzok, kölpények (skandinávok), kálizok (horezmiek), kunok, jászok, románok, olaszok, vallonok. 1162-ben például Milánóból olasz polgárokat telepítettek be. Érdekesség, hogy 1083-ban angolszász lovagok bizánci területen, az Al-Dunánál a régi Moesia provinciában telepedtek le, ahol Új Angliát alapítottak. Az egyik várost például New York-nak hívták. Magyarország és vele a nyugati kereszténység irányába törekedtek kapcsolatokat kialakítani. Nyomot nem hagytak maguk után.
Besenyők a 11. századtól folyamatosan kisebb csoportokban költöztek be az országba, például II. István alatt 1122-ben Tatár nevű vezérükkel jött egy csapat. Határőrzők és katonai segédnép lett belőlük. A tatárjárás után szerepüket a kunok vették át.
Kunok IV. Bélától egészen I. Mátyásig költöztek be Magyarországra. A Duna-Tisza közén kívül a Körös és a Maros vidékére telepítették őket. 1279-ben IV. (Kun) Lászlótól szabadságjogokat kaptak. Sokáig megőrzött pogány vallásukkal valamint szokatlan haj és szakállviseletükkel rendre felháborították a keresztény lakosokat. Feudális tagozódásuk a 14-15. században zajlott le. Hét nemzetségükből hét szék lett élükön királyi alispánnal. Főkapitányuk és legfőbb bírájuk a nádor (palatinus). Anyanyelvüket zömmel a 14-15. században veszítették el, bár a Mátyás alatt beköltözők nyilván tovább megőrizték. A kunok egyébként türk népcsoport volt.
A cigányok csak később, a törökkel jöttek Magyarországra.

Az országnak eleinte nem volt fővárosa. Fehérvár volt a koronázóváros, ami bizonyos ranggal járt. Eleinte a király kíséretével udvarházról udvarházra járva fölélte a megtermelt javakat. A pénzforgalom kialakulásával ez fölöslegessé vált, a király letelepedett. Az ország fővárosa eleinte Fehérvár, a 14. század elejétől Buda. A királyi székhely 1323-1405-8 között Visegrád volt, de ez nem jelenti azt, hogy Visegrád főváros lett volna.

Kővárak a tatárjárás előtt: Fehérvár, Esztergom, Veszprém, Tihany, Győr, Moson, Sopron, Vasvár, Németújvár, Zalavár, Léka, Pozsony, Nyitra, Komárom, Fülek és a Szent Márton hegyi kolostor (=Pannonhalma).

A bírósági eljárásban döntő szerepet az istenítélet játszotta. A tüzesvas próbán miután az elítélt "hordozta a vasat", sebét bekötötték és lepecsételték. Két (?) nap után megnézték, ha gyógyulni kezdett a seb, az ártatlanságot jelentett, különben bűnösnek bizonyult. A vízpróbán a megkötözött embert vízbe dobták. Ha a víz magába fogadta, vagyis elsüllyedt, gyorsan kihúzták az ártatlan embert. De ha a víz kivetette magából, az bizonyítékot jelentett bűnösségére. Az előkelőknek nem kellett vasat hordozniuk, elegendőnek bizonyult, ha esküt tettek a szent keresztre. Istenítéletet Kálmán óta csak székesegyházakban vagy nagyobb prépostságokban - kb. 20 településen - lehetett végrehajtani.
A poroszló a bíró segéde. Földbirtokkal rendelkező és nyilván tekintélyes férfiú lehetett csak poroszló, hogy legyen fedezet az esetleges tévedésére. Feladata az eljárásban való tanúskodás, a megvádoltak kísérése a bíró elé és az istenítéletre, az ítéletek végrehajtása (de nem hóhér!).

Az előkelők vitájának (pl. birtokvita) eldöntésére gyakori a bajvívás hirdetése, ahova a felek egy-egy bajnokot állítanak ki. Bizonyítékokkal nem foglalkoztak. Egy visszaeső bűnös urat például meztelenül vívott párbajra köteleztek. A per eldöntésének ezen módját I. Mátyás törölte el 1486-ban. Azonban a párbaj lehetősége megmaradt olyan ügyekre, melyekben nem volt bizonyíték, de azt nem a törvényszék, hanem a királyi felség katonai kúriája rendelhette el. Mivel Mátyás hamarosan elhalt és a bajvívás régóta benne élt a köztudatban, úgy sejtem a törvényt még sokáig nem alkalmazták.

A bakó és a hóhér közti különbség, hogy a bakó nem ért hozzá kézzel az elítélthez, míg a hóhér vallatott is. A hóhér ezért alantasabb mesterség volt. A pribékek a hóhér segédei.

A nők kb. 15, a férfiak 20 éves kor körül házasodtak. A születés évét nemigen tartották számon, még a főúri családokban sem.

A leprásoknak csengőt kellett hordaniuk, hogy mindenkit figyelmeztessenek.

Énekmondóinkat igricnek, lantosnak vagy regösnek mondták.

Vásárokon lehetett látni medvetáncoltató pakulárt (havasi juhász), bábszínházast, tűznyelőt, táncoslányt, kígyóembert.

Az embereknek egy nevük volt. A keresztény személynevek és a nemesi családnevek a 13. században kezdenek elterjedni, illetve kialakulni. A polgárok később, tán a 15. századtól használnak családnevet, de az egyszerű embereknek erre még sokáig, akár a 18. századig sem volt szükségük. A nemeseket többnyire a birtokuk után nevezték el, például Kőszegi, Hunyadi.

Nyugat-Európában a nők házasságkötéskor új nevet kaptak.

A gyermektelen nőt elzavarták a háztól. Természetesen mindig ő volt a hibás.
A fölösleges lánycsecsemőket nyugaton kitették meghalni. A parasztok között nem volt nemi, csak számbeli megkülönböztetés (túl sok gyerek).

Évente csak kb. száz napon lehetett együtt hálni az asszonnyal, a menstruáció, a böjt és az egyházi ünnepek tiltottak voltak. Elvileg.

A nemesek gyerekei 7-10 éves kortól rokoni vagy ismerős udvarokban nevelkedtek. A fiúk apródként, a lányok gyakran zárdában.

Az Árpád-korban a ruháknak még nem volt zsebe, az sokkal későbbi találmány. Az emberek övükre függesztett zacskókban tartották apróbb holmijaikat, pénzüket. A tarsoly a kova és az acél tárolására szolgált.

Csapások
1241-42 tatár. Mongol források szerint a Muhi csatában - Európában először - használtak puskaport. Ágyút akkor még a kínaiak sem készítettek, gránátszerű fegyverekre lehet gondolni.
1336 óriási sáska és egérözön. A sáskajárás gyakori.
Az éhínség kevesebb és szelídebb. Európa más tájain 6-10 évenként volt általános éhínség, egyes országrészeken többször is.
1300 után 10-12 évenként látogatást tett a fekete halál. A pestis nálunk enyhébb lefolyású, talán a ritkább lakosság miatt, egyes kutatók arra tippelnek, hogy az eltérő vércsoport okán.
Mi jellemző járvány idején? Temetetlen holtak, szabadrablás, a hatóság elmenekül, vallási hisztéria, idegenellenesség, másfélékkel szembeni gyanakvás és erőszak (utazók, zsidók, boszorkányok, mágusok).

A hosszúkard a hadtörténelemben egy, de inkább két kézzel forgatott kardot jelent, melyet másképpen fattyúkardnak, a múzeológusok pedig másfélkezes kardnak is neveznek. A megnevezések helyenként eltérőek, de a hosszúkard sehol sem jelent egykezes kardot. Ez utóbbit hívjuk kétélű kardnak vagy egyszerűen kardnak. Képek kardokról, és hosszúkardokról. A valódi hosszúkardok a 14. század elején kezdtek kialakulni és elterjedni, tehát az Ars Magica alapértelmezett korában még nincsenek.

A magyar Ars Magica 139. oldalán még megjelenik a pallos elnevezés, ami helyesen kétkezes kard. Az árlistában érdekes módon már helyesen áll. Ezek a szerepjáték írók és fordítók szokásos tévedései. Pallosnak egyébként egy a 17. században kialakult szablyamarkolatú kardfajtát hívtak, valamint a hóhér fegyverét, amit valóban két kézre fogtak. Talán ennek hatására kezdődött a helytelen elnevezés. Ha a hóhér történetesen bárdot használt, azt is pallosnak nevezték.

Jellegzetes könnyűlovas fegyver a szablya, ami pedig egy magyar vonatkozású játékban óhatatlanul előkerül. Értékei egyezzenek meg a kétélű kardéval. Szent István korától a nyugati jellegű hadi kultúra elterjedésével a szablya használata visszaszorult, a könnyűlovasok is a kétélű kardot forgatták. Az egyenes kard ugyanis sokkal jobban használható a fémpáncél ellen, mint az ívelt szablya. Ezt érzékeltetve adjunk a szablyának -2 sebzést, ha fémpáncélos ellenfélre támad, míg más esetekben +2-t. A 13. században a segédcsapatok lehetnek szablyával felfegyverezve, vagyis a besenyők, székelyek, kunok.
Az 5. kiadású szabálykönyvből kihagyták az összetett íjak adatait. Statisztikái így alakulnának: Járt: Íj, Kezd: -1, Tám: +4, Véd: 0, Seb: +7, Táv: 25, Erő: 0, Súly: 2, Ár: drága.
Nem jellemző a dobóbalta, pöröly és a hosszúíj használata.

Öszvér: ló és szamár keresztezéséből származó kiváló munkabírású és igénytelen állat. Szaporodásra képtelen. Az állat küllemében és testméreteiben anyjára hasonlít. A ló kancától származó öszvért lóöszvérnek, a szamár kancától származót szamáröszvérnek nevezik. Az angolban a lóöszvér neve mule, a szamár-öszvéré hinny.
Ökör: igavonásra használt, négyévesnél idősebb herélt szarvasmarha. A bikaborjút tavasszal, első fűre menendő korában herélik ki, neve hároméves koráig tinó, négyévesen, míg betanítják, ökörtinó; ha betanult, és rendszeresen jármolják igás ökör. Az ökörfogat mindig párosával összefogott (2–8) állatból áll; a terhet az ökrök nyakjárom és rúd segítségével húzzák. Az igás ökröt általában istállóban és takarmányon tartják, legelőre csak a nyári munkák nagyobb szünetében hajtják és külön ökörcsordában legeltetik. Forrás: Tálasi István: A Kiskunság népi állattartása (Bp., 1936).
Magyar szürke marha: leletek alapján a kunok hozták be Magyarországra.
Lovak: a honfoglalók kis termetű lovakat használtak. Magyarországon a nehézfegyveres harcmodorral együtt nagyobb testű lovakat is tenyésztettek, de a legtöbben továbbra is a régi lovakon vonultak csatába. A magyarok kisebb lova a külföldi leírásokban is megjelenik.

Egyháziak

Az egyházba (=templomba) menekülő embert nem lehetett elfogni, meg kellett várni, míg kijön. Ez törvény volt, kétséges, mennyire tartották be.

Mivel rengeteg esetben írtak elő egyházi vezeklést a bűnösöknek, külön házakat kellett számukra építeni.

Az inkvizíciót III. Ince alapította az eretnekek ellen. 1231-től domonkos szerzetesek vezették. Magust is minősíthetnek eretneknek, ha furcsa történetek keringenek róla, vagy nem jár templomba.

A papi nőtlenséget 1075-ben rendelték el. 1092-ben Szent László vezetésével a Szabolcsi zsinaton egy házasságot engedélyeztek a papoknak. Az is előfordult, hogy nőjüket nem vették feleségül. Kálmán után pap elvileg már nem nősülhetett, sőt ágyast sem tarthatott. II. Gyeücsa (1141-61) viszont nem kifogásolta egyházi személyek nősülését. Például egyik bizalmi embere egy Betlehem nevű püspök fia volt. Ugyanő toleráns volt az izmaelitákkal is, amit a pápa nehezményezett.

Egyháziak kiváltságai:
Kétszín alatti áldozás (ostya és bor), míg az egyszerű hívek csak ostyát vettek magukhoz. Ez azt jelentette, hogy a papok közelebb állnak Istenhez.
Adómentességet kaptak, csak saját bíróságuk ítélkezhetett fölöttük (Kálmán óta).

Az alsópapság tagjai gyakran foglalkoztak kereskedéssel, pénzkölcsönzéssel, kocsmázással. Magyarországon a sókereskedelembe is bekapcsolódtak 1232-től, miután egyházi átokkal a só monopóliumát kizsarolták II. Andrástól.

Magyarországi szentek: András és Benedek a zombori remeték, Szent István, Gellért 1083-tól. Szent László 1192-től. Habár Margit sokkal-sokkal később, 1943-ban kapta meg a titulust, halála után azonnal szentként tisztelték. Avatását V. István, Károly Róbert és I. Mátyás is kezdeményezte.
Szent Imre állítólagos életvitele miatt érdemelte ki a szentté avatást, Szent Erzsébet II. András lánya volt, talán osztrákoknál élt, Kinga - II. András unokája - lengyel királyné volt (ha jól emlékszem). Mindegyikük helyi szent volt a korban.

A ferences rend 1210-ben alakult meg, a domonkosok 1216-ban. Magyarországra a domonkosok 1221-ben jöttek, a ferencesek a tatárjárás előtt.

Kultúra, tudomány

Szabad művészetek: grammatika, dialektika, retorika, geometria, aritmetika, asztronómia, muzsika. Az első hármat triviumnak hívták, s alsóbb iskolákban is tanították, utóbbi négyet quadriviumnak és ezeket felsőbb iskolákban és egyetemeken oktatták.
Az egyetemeken az első lépcsőben kb. 14-20 éves korig szabad művészeteket oktattak, ez volt az első kar. Két év után a tanulók megszerezték a baccalaureatus, a hatodik év végén a doctoratus fokozatot. Eztán kezdhették el az orvosi vagy a jogi karon tanulmányaikat, amely általában öt évig tartott. Negyedik kar a teológia volt, ez adta a legmagasabb képesítést. Ez nyolc évig tartott és a teológiai doctoratus megszerzése csak 35 éves kortól volt elérhető.
Az egyetemeken latinul tanítottak.
Magyarok leginkább a Bolognai egyetemre jártak, melyet a 11. században alapítottak, elsősorban jogot tanultak itt. A másik vonzó intézmény a párizsi egyetem volt (alapítva kb. 1170) se, amely magas szintű teológiai képzést nyújtott. Montpellier (alapítva: 1181) és később Padova (1220) és  az orvosi képzéséről volt híres, Oxfordba (1167) és Cambridge-be (1227) természettudományokat tanulni mehettek.

A legrégebbi magyarországi iskola Szent Márton hegyén létesült a 11. század elején, amely sokkal később, 1810-ben a Pannonhalma nevet kapta. Csanádon is alapítottak egyet 1030 után. Az új hitre tért országban rengeteg papra volt szükség, melyet a kolostori és káptalani iskolák biztosítottak, melyekben a szokásos európai tanterv szerint oktatták az elemi ismereteket és a hét szabad művészetet. Az elemi fokon latin olvasást, kiejtést, hangsúlyozást, beszédet és írást, éneket és számtant tanítottak. Felsőbb oktatás kezdetben csak Szent Márton hegyi apátságban volt.

A 11. században helyenként még a falusi papok is tanították leendő utódaikat. A szolgasorú gyermekek számára kiemelkedési lehetőséget jelentett a tanulás, ám Kálmán uralkodása idejétől szolga nem emelkedhetett klerikussá csak ha ura felszabadította.

1093 körül a Szent Márton hegyi kolostor (később Pannonhalma) könyvtárát 80 kötetben valószínűleg százat meghaladó számú mű alkotta. Ezekből 43 liturgikus munka, közte egy teljes Biblia, 37 szentbeszédeket, szentek életét tartalmazó mű, a bencés Regula 2 példánya, melyeket közösen tanulmányoztak. Egyénileg olvasták a 13 kötetben fellelhető ókori egyházatyák, Karoling kori szerzők műveit, és a kolostor védőszentjének, Szent Mártonnak az életrajzát. Az ókori szerzők 7 munkája állt rendelkezésre, egy-egy Ciceró és Lucanus, három Cato és a Donatus-féle latin nyelvtan.

Magyarország a nyugati kultúrkör részévé vált, a magasabb rangú nemesek tanulhattak latint - legalább olvasni. Nyugat-Európai költők és trubadúrok is ellátogattak az országba. A nemzetközi lovagregények nálunk is közismertté váltak, mint a Roland-ének, Trisztán és Izolda históriája, Nagy Sándor hőstetteinek feldolgozása. Szent István és Szent László tetteiről is minden bizonnyal születtek mondák, utóbbi a magyar lovagok példaképévé vált.

Európában elsőként 1250-1300 között Itáliában honosodott meg a kínai eredetű papírgyártás. Olcsóbb, mint a papirusz, vagy a pergamen. Vízi energiával működő papírmalmokban állították elő lenből és kenderből. Itáliába már a 12. század óta importáltak papírt.

Feltevések szerint az első jelentős latin-magyar szójegyzéket 1380-90 körül készíthették, ennek töredékei másolatok formájában maradtak fenn: a Besztercei szójegyzék 1316, a Schlägli szójegyzék 2140 magyar szót tartalmaz.

Európában az indiai eredetű úgynevezett arab számok a 12-13. századtól, Magyarországon a 15. századtól terjedtek el. Mai alakjukat a 16. században nyerték el, addig helytől és időtől függően más-más formában használták őket. Arab számokkal sokkal könnyebb számolni, ez előny például könyvelésnél.

A szemüveget 1290-ben találták föl.

A puskaport 1320-30 között kezdték el alkalmazni a harctéren. Ágyút Európában először az angol-francia százéves háborúban, a crécyi csatában használtak. Kezdetben pszichológiai hatása nagyobb volt, mint tényleges harci értéke.

A farsangi ünnepek vízkereszttől (jan. 6.) hamvazószerdáig, a 40 napos böjt kezdőnapjáig tartottak. Utolsó napja húshagyó kedd. Más bolondünnepeket is tartottak, például dec. 28, jan. 1, Szent István napja (dec. 26.), vízkereszt, nyári Szent Iván nap (jún. 24.). Ezeken a világi dolgokat ünnepelték. A világ a feje tetejére fordult. A templomokban is folytak az ünnepségek, gyakran a papok, sőt a püspökök részvételével vagy vezényletével. Ilyenkor az oltárról zabálták a hurkát, kolbászt, moslékot öntöttek a szenteltvíztartóba, esetleg ócska bocskort, gyapjút vagy tollat égettek a füstölőben, hogy minél büdösebb legyen. Énekeltek, táncoltak. A ministránsok bekormozták az arcukat. Ezek csak kiragadott példák, minden hülyeséget elkövettek, ami eszükbe jutott. "Teljes bűnbocsánat, két hüvelyknyi koszmó, ótvar és rüh adassék meg néktek!"- kántálta egy püspök. Szamárünnepen egy szamarat vezettek a templomba és szentként ünnepelték. Az értelmiség, a protestantizmus és a katolikus klerikálisok elítélték a farsangolást, a 15-17. századra megfakul az ünnep, kiszorul a templomból is. Mára a középkorihoz képest igencsak vérszegény hagyománya maradt csak.

Az egyház tiltja a boncolást, a vérrel való érintkezést. A pápa 1490 körül engedélyezte a boncolást, ha utána a halott rendes keresztény temetést kap, de eltelt egy kis idő, mire gyakorolták is. Az első dokumentált boncolást 1315-ben hajtották végre.

Régi magyar szavak (ízelítő)

egyház = templom
kőláb = oszlop
verő = kalapács
hort = agár
kotongárt = pajzs
higy = fülönfüggő
egyveng = testvér
gajd = egy fajta fúvós hangszer, vö: gajdol
ardó = erdőóvó
daróc = erdei munkás
böszörmény = mohamedán bolgár
szaracén = mohamedán bolgár
izmaelita = mohamedán bolgár
peszér = ebesmester, kutyapecér
hőgyész = nyestvadász
gelencsér = fazekas
gerezna = prém
konyár = lovász
födémes = méhész
csitár, csatár = pajzskészítő, fegyvergyártó (csiszár)
mecsér = kardverő, csiszár
márc = méz (?)
soltész = hospes telepítő Felvidéken
kenéz = hospes telepítő Erdőelvén
csúf = bolond, bohóc
horgas ín = Achilles-ín
tombolás = templomi tánc (farsangi)
szelindek = masztiff

Nem biztos, hogy ezek Árpád-kori népnevek, de színesítésként megfelelnek:
talján = olasz
polyák = lengyel
tót = szlovák
rác = szerb
francus = francia
ánglis = angol

Készült: 2002.12.20.
Utolsó simítások: 2006.07.17.

Vissza