AIDS, malária, szegénység, törzsi zavargások mindenütt.
Az AIDS ugyan gyógyítható, ám a gyógyszerre az afrikai szegényeknek nincs pénzük. A kontinensen a Szaharától délre a lakosság 20-40%-a HIV fertőzött. A fertőzöttek aránya a 2000-es évek elejétől lényegileg nem változott, egyes országban javult is a helyzet. Továbbra is pusztít a malária, ez a két betegség felelős a legtöbb halálesetért.
Az Afrikába látogató a törzsi körülményektől a polgárháborún át a civilizált körülményekig bármilyen helyzettel találkozhat. A villongások egyik fő oka az illegális gyémántkereskedelem, melynek kisebb-nagyobb részét helyi lázadók értékesítik csempészhálózatukon keresztül. Felszámolásával évtizedek óta hiába fáradozik az ENSZ és a fejlett világ. Afrikában található ugyanis a világ 15 vezető gyémántexportőréből 9, az első 5-ből pedig 4. (Egyedüli kivétel Oroszország a 2. hellyel.) Csupán Angolában 165 millió dollárra becsülik a feketén értékesített gyémántok összértékét 2019-ben. A bevétel fegyverekre megy el, és a vezetők magánvagyona gyarapszik általa.
A 2010-es atombomba robbanása radioaktív épületsivataggá változtatta New York City egész területét. A csapást még mindig nem sikerült kihevernie az országnak, noha azóta 10 év telt el. A környék 50 km-es körzetben le van zárva. Mindenütt sugárzásra figyelmeztető táblák láthatók. A keleti parton még mindig magas a háttérsugárzás, a rákbetegek száma döbbenetesen magas. A város pusztulásával az USA elvesztette gazdasági hegemóniáját.
Nincs középosztály. Vagy a gazdagok életét éled, jó fizetéssel és kiváló szakértelemmel, vagy alig megfizetett sokat dolgozó rabszolgaként robotolsz. Ha van pénzed, őrzött toronyházban vagy negyedben laksz, amit magas falakkal zárnak el a nyomornegyedektől. Fegyveres őrök vigyázzák, minden mozgásról felvétel készül, amelyet 6-12 hónapig őriznek.
A munkahelyek nem jobbak a korábbiaknál. A céged bármikor kirúghat végkielégítés nélkül, nincs betegszabadság, évente néhány fizetett szabadnapod (3-14) van. Nincs nyugdíjad, félretett pénzedből élhetsz. Természetesen vannak olyan állások is, ahol több szabadságot, fizetett betegszabadságot adnak, főként kormányszervek és a nagy cégek, ahol mindenkinek járnak bizonyos alapjuttatások.
Amerikában a lakosság 15%-a fekete, 17%-a latino származású, ők a déli államokat lakják. A spanyol ajkú lakosok nagy része nem, vagy alig tud angolul, ezeken az országrészeken jó ismerni a spanyol nyelvet. Texas, Florida, Új-Mexikó, Kalifornia a leginkább spanyolosodott vidékek.
A lakosság kétharmada allergiás valamire. Sokan fémallergiájuk miatt nem szereltethetnek magukba cyberware-t.
A jelenlegi elnök Peter Kerrington, konzervatív párti (2020-24, 2024-).
Az egyes nemzetállamok egységesítése megmaradt a maga lassú tempójában. 2008-ban a tagországok megegyeztek, hogy az uniós törvényhozásban kétharmados többséggel lehet törvényeket alkotni, egyetlen államnak sincs vétójoga. A határozatok minden tagországra érvényesek külön ratifikálás nélkül. Azonban még mindig nem közös az államszervezet. Továbbra sincs közös kormány, sem közös elnök. Az uniós hadsereg néhány ezredet jelent csupán. 2004-ben tíz ex kommunista ország csatlakozhatott az EU-hoz. Nagy-Britannia viszont 2013-ban kilépett, kapcsolatait az USA-val fűzte még szorosabbra. Kilépését a többi uniós ország is erősen javasolta, miután bizonyítottá vált, hogy a két ország az Echelon lehallgatási rendszerrel gazdasági előnyhöz juttatták saját országbeli vállalataikat, ezenkívül Nagy-Britannia politikájával sorozatosan az EU-val ellenkező álláspontot képviselt. Törökországot folyamatos törekvései ellenére nem engedték be a közösségbe, a hivatalos indoklások között azonban sohasem szerepelt az iszlám vallásra utaló indoklás.
Az EU már több mint fél évszázada bevándorlók tömegét fogadja, mivel a születések száma egyre alacsonyabb. Számarányuk átlagosan 10% körülire tehető, de Nyugat-Európa egyes államaiban eléri a 15%-ot. Az "őslakosok" és a bevándorlók közti ellentéteket sokkal nehezebben képesek kezelni, mint az USA, vagy Ausztrália, melyeket eleve újonnan betelepülők népesítettek be, s régi hagyományokkal rendelkeztek a beolvasztás terén. Az amerikai megjelölést könnyebb felvenni, mivel a nép eleve vegyes és nem kötődik bőrszínhez, míg mondjuk egy ázsiai elég nehezen tud németté vagy magyarrá válni (mindkét nép fehér).
Az EU 2030-ra tervezi a közös európai állam megszületését. Nagy-Britannia kiválása után az angol nyelv közösségi használata egyre kényesebb kérdés, s mivel egyetlen nemzeti nyelvet sem sikerült elfogadtatni a tervek szerint egy mesterséges nyelvet tesznek hivatalos nyelvvé. A közös törvénykönyv, a hadsereg és a parlament is ezt a nyelvet fogja használni. Az egyes tartományok (most még államok) fogják lefordítani a nemzeti nyelveikre a törvényeket. Várakozásaik szerint az új "európai nyelv" a 2030-as fúziótól válik hivatalossá.
Európa lemaradása miatt itt még nem tetőzött a technosokk. Szakértők három-négy évet adnak, hogy az USA-ban megfigyelt jelenségek Európa utcáit is megfertőzzék. Az EU-ban a reflexgyorsítás, a smartfegyverek és tartozékaik, a harci szoftverek és a testpáncélozások (pl. bőrpáncél) is engedélykötelesek. Az engedély feltételei az országoktól függenek. Az adrenalin mirigy viszont szabadon forgalmazható.
Az utcák sokkal biztonságosabbak, mint a tengerentúlon. Európa továbbra is környezetvédelmi és emberi jogi ügyekben lép fel a világban, a tőle megszokott "sikerességgel".
A lakosság kétharmada allergiás valamire. Sokan fémallergiájuk miatt nem szereltethetnek magukba cyberware-t.
Ezeket az államokat továbbra is a nyugati világhoz képest erős gazdasági fejletlenség és a maffiabűnözés tartja kettős csapdában. A nyugati befektetők olcsó munkaerőt találnak itt, szívesen telepednek meg az országokban. A gazdasági növekedés erőteljes. Nagyon sok a szegény. A térség általános problémája, hogy nem áll mögötte több száz éves polgári fejlődés. Kulturális és civilizációs szintjük igen alacsony.
Oroszország világpolitikai jelentőségét a fegyverexportja és elvileg a nukleáris csapásmérő eszközök adják, bár döntő többségük már működésképtelen. Harminc évvel a kommunizmus bukása után a Kommunista Párt népszerűsége kevéssel fogyatkozik csupán, eddig minden választást megnyert, igaz 6 éve koalícióban kormányoz.
Keleten hivatalosan szigorú engedélyhez kötött a cyberware, ám a gyakorlatban bármilyen hardware beszerezhető. Minőségük rosszabb, mivel klónpéldányokról van szó, ám olcsóbbak is 20-40%-kal. Pénzért bármilyen engedély beszerezhető. A műtéti költség harmada-fele a nyugatinak.
A jelenlegi elnök Jevgenyij Nyikiforov (2023-).
Az ország kitört a több évtizedes stagnálásból, bár ennek ára volt: a fizetések alacsonyabbak, a társadalom szabadabb.
A 2016-os forradalom felszabadította Kínát a kommunista rezsim alól. Felgyorsult a kapitalizmus jogi hátterének kiépülése (szabadságjogok, tőke- és pénzmozgás liberalizálása). A folyamat nem várt melléktünetei: óriási népszaporulat, az addig tiltott második és harmadik gyerekek születése munkaerőpiaci gondokat is okoz a nők hiányzásával. A politikusok elképzelni sem tudják még, mihez fog ez vezetni.
Kína a vadkapitalizmus tipikus példája. Sokkal inkább, mint Kelet-Európa, amely országok igyekeznek felzárkózni az európai normák felé. Kína példaképe az USA, ennek megfelelően a szabályozások lazábbak, s a gondoskodó állam helyett az egyéni törekvésre és felelősségvállalásra alapoz. Az országban nagy hagyományokra visszatekintő korrupció nem ment ki a divatból. A kínaiak hagyományaikat egyre kevésbé őrzik, életmódjukban rendkívül hasonlítanak az európaiakra és amerikaiakra. A halálbüntetést nem törölték el.
Az országból ugyan szabadon ki lehet vándorolni, de kevés helyen fogadnak kínai bevándorlókat. Tajvan 2020-ban csatlakozott az anyaországhoz igen látványos körülmények között. A szabadság másik ára az AIDS vészes terjedése. Bár az ország gazdagabb, mint Afrika, a változás zűrzavarában nincsenek felvilágosító és gyógyító projektek, a kezelést mindenki kénytelen saját maga fizetni.
Készült: 2002.01.06.
Utolsó simítások:
2005.05.31.