Avagy a szerepjáték írók és fordítók szokásos tévedései.
A hosszúkard a hadtörténelemben egy, de inkább két kézzel forgatott kardot jelent, melyet másképpen fattyúkardnak, a múzeológusok pedig másfélkezes kardnak is neveznek. A megnevezések helyenként eltérőek, de a hosszúkard sehol sem jelent egykezes kardot. Ez utóbbit hívjuk kétélű kardnak vagy egyszerűen kardnak. Képek kardokról, és hosszúkardokról.
A sok játékban pallosnak nevezett
fegyver valójában a kétkezes kardot takarja.
Pallosnak egyébként egy a 17. században
kialakult kardfajtát hívtak, valamint a hóhér
fegyverét, amit valóban két kézre fogtak.
Talán ennek hatására kezdődött a helytelen
elnevezés. Ha a hóhér történetesen bárdot használt, azt is pallosnak
nevezték!
“A pallos az egykezes kardpenge és
az előrehajló szablyamarkolat összeolvadásából
alakult ki. Ezzel pedig lehetővé vált, hogy a pallost
szúró- és vágófegyverként
is lehessen használni, főként pedig a markolat
formájának köszönhetően pontosabban
kivitelezett, keményebb csapást lehessen vele mérni.
Az új fegyver könnyebb lett a kardnál, ám
nehezebb maradt, mint a szablya.” Jan Sach: Kardok, tőrök,
buzogányok 155. oldal
Képek pallosokról
Ősmágusnak fordítják általában az archmage kifejezést. Nos, nem tudom elképzelni miért, hiszen a szótár ebben kivételesen egyértelmű. Amúgy ha ősmágus, vajon kinek az őse lenne? A későbbi mágusgenerációk nemzője tán? Nos, nem. Az archmage FŐmágust jelent, mint ahogy például az archidux (latinul) főherceget.
Szép a bölcsek szerepe, ám egy dologra figyeljünk. Az ó- és középkori tudósok mind polihisztorok voltak, több tudományágat is elsajátítottak. Megtehették, hiszen akkoriban kevesebb ismeret tartozott egy szakterülethez. Később egyre inkább szakosodniuk kellett, mondjuk úgy a 18-19. századtól.
Rézpénzt a régi időkben elvétve használtak. Ugyan önmagában nem hiba rézérméket szerepeltetni játékokban, ám figyeljünk az arányokra. A fő fizetőeszköz a középkorban sokáig az ezüst volt. Az arany-ezüst értékaránya 1:10-hez, de mivel az ezüstök könnyebbek és ötvözöttek, az arany pedig gyakran tiszta fém, ezért érmékben 1:30-tól 1:250-ig bármilyen arány elképzelhető.
Sok játékban a kis fegyvereknek nagyobb a kezdeményező értéke, mint például a kardoké. Pedig hiába akar a tőrös támadni, a kardosnak elég kitartani a pengéjét: szaladj bele, ha unod az életed!
Fogadók: falvakban nincsenek fogadók. Elalhat valakinek az istállójában. Nem ritka, hogy rendeléskor a fogadós előveteti az idegen pénzét, hogy lássa, van miből fizetni. A szobák árát mindig előre kérik, az ételét, italét felszolgáláskor.
Írás/olvasás: a középkorban
kb. minden 100. ember, a papok, írnokok tudtak olvasni. A
nemesek sem tudtak írni. Gyakori eset, hogy valaki tud
olvasni, de írni nem. A középkor előrehaladtával
a 14. századtól az írástudás
emelkedik. Jelentősen többen tudhatnak írni-olvasni, ha a
világban feltalálták a papírt. Európában
a 13. század végétől gyártják, az
első papírmalmok Észak-Itáliában épültek.
Addig az araboktól vásárolták drága
pénzen. A báránybőr kikészítésével
nyert pergamen ennél is költségesebb volt.
Legelőször az arisztokraták között terjedt el az írni tudás, Magyarországon a
15-16. században már tudtak írni, s néhányuk felesége is megtanult. Utóbbiak
írása gyakorlatlan, hiszen ritkán volt rá szükségük. A 17. századtól a feleségek
is megtanultak írni. A mezővárosok és falvak elöljárói közül 1770-ben csak
minden hatodik-hetedik tudott írni. A fejlettebb vidékeken gyakoribb az írni
tudás. Az 1850-es évek táján már a középnemesek háromnegyede, női hozzátartozóik
negyede tudott írni. Aztán a kör folyamatosan szélesedett. Az írást nehéz
munkának tekintették.
Zseb: késői találmány, régen mindent erszényekbe raktak.
Fürdés: csak modern, városias civilizációkban (pl. Róma) volt szokás, ott sem minden nap. Aki nem fürdik az büdös, de a többi embernek ez nem feltűnő, hisz ők is azok. Aki sokat fürdik (háromszor egy héten), lehet hogy boszorkánysággal vádolják meg (keresztény középkor). A 14. században Európában divatba jöttek a fürdőházak, melyek majd a reformáció idején fognak eltűnni. Ebben az időben a fürdőházba még meztelenül jártak!
Kemence: a paraszti és polgári házakban is ebben fűtöttek. A kora középkorban a parasztoknak csak összetákolt viskójuk volt, kemence nélkül.
Üveg: a középkori világban luxuscikk. Az ablakokon deszka, vagy marhahólyag lehet, más nem nagyon.
Lovagi vértezet: a teljes páncélzat a 14. sz. körül alakult ki. A klasszikus lovagkorban még csak láncing létezett.
Rapír: a tűzfegyverek elterjedésével és ezzel párhuzamosan a páncélok eltűnésével alakult ki. Lovagi kultúrában nem sok helye van. A teljes páncélzattal együtt szerepeltetve valamelyik téves. Bár a rapír fénykorának idején használtak még páncélokat, de csak csatában. A rapír párja a hárítótőr. Középkori fegyver viszont a másfél méteres, edzett hegyű nyárs, vagy fúrókard, kifejezetten a lovagi vértek ellen. Kiegészítő fegyverként hordták, elsősorban polgári hadak.
Tükör: fémtükör volt még csak.
A használati eszközök, mint például a vödör, kád, kanál jórészt fából készültek. Fémkanál csak ezüst volt. Szegezéshez is faszeget használtak. A 13. századtól a jómódú parasztoknál is előfordultak fémkupák, tálak.
Cukor nincs, ízesítésre méz vagy gyümölcs használatos.
A homoszexualitás a 12. század óta tabu. Előtte a nyugati lovagok például megerőszakolták a legyőzött és elfogott ellent.
Készült: 2003.08.21.
Utolsó
módosítás: 2006.05.05.
